Mire jutottunk az első héten?

Nagyon érdekes volt olvasni a csoporttársak blogjait, mivel mindenki más szemszögből közelítette meg az előadás témáját. Az elején féltem, hogy hogyan fogok tudni majd hozzászólni, de az ember agya egyszer csak beindul és már a blog olvasása közben jegyzetelni kell, hogy a válaszreakcióimat később le tudjam írni. Számomra mindenképpen hasznos, hogy megtanulunk közösen gondolkodni és megosztjuk egymással az adott témával kapcsolatos gondolatainkat. Eddigi tanulmányaim során, ami bátran kijelenthetem tradicionális keretek között folyt, a hagyományos frontális oktatás volt a jellemző. Csendben ültünk, néha hozzászóltunk a hallottakhoz – inkább csak akkor, ha kérdeztek – és egyedül oldottuk meg a feladatokat. Néha előfordult, – főleg a matekleckék esetében – hogy már az óra előtti szünetekben közösen ültünk a könyv felett és közösen próbáltuk az egyénileg megoldhatatlannak tűnő házit megoldani. Mindenki elmondta, milyen megoldási úton indult el és jutott valameddig és a sok lehetőségből egyszer csak kikerekedett a végső megoldás. Tudat alatt már információmegosztás történt. Mindenki magabiztosan várta az órát, eltűnt a szorongás és mindenki felkészültnek érezte magát. Itt a konnektivista csoportban is hasonlóan látom a helyzetet. Mindenki tele van félelemmel és bizonytalansággal, de elkezdtük csinálni és rájöttünk, hogy ez menni fog. Támogatjuk egymást pozitív és negatív kritikáinkkal és lassan sikerül előrébb jutnunk. Átértékelődni látszik az a mondás, hogy önmagadnak tanulsz. Persze most is magunknak tanulunk, csak egy teljesen más úton jutunk a tudás birtokába. 

Sok beszélgetés folyt az információs társadalomról. E téren hol közelítettek, hol távolodtak álláspontjaink. Fehér Péter blogjában tesz említést Alvin Toffler kutatóról, aki 5 kötetben fejti ki az információs társadalommal kapcsolatos képzeteket, előfeltételeket és következményeket. Megállapítása szerint az emberiség fejlődése társadalmi fejlődési hullámokban történik. Így különböztet meg mezőgazdasági, ipari és információs forradalmakat. Végignézve gondolkodását, látható, hogy az emberiség fejlődése során kialakult újítások, micsoda változásokat idéztek elő. Ezek szerint jelenleg az információs forradalom kellős közepén csücsülünk. A fejlesztések rohamos ütemben történnek, az embereknek fel kell dolgozniuk a sok új információt és készen kell lenniük a változásokra. Ezeknek a változásoknak nyilván kell egy átfutási idő, csak arra kellene ügyelni, hogy ezzel ne nagyon csússzunk meg. Amit mi tanulunk, azt gyermekeinknek már természetes lesz.

Nekem tetszett még Komenczi Bertalan Elektronikus tanulási környezetek című könyvében leírt tanulás és tanítás a kulturális evolúció rendszerében való felosztás is. Itt elsősorban Donald-féle koncepciót említi, mely felosztásban az epizodikus, mimetikus, mitikus és modern kultúrákat említi meg. Ez a tagolás egybeesik az emberi fejlődés mérföldköveivel. Biológiailag nézve a főemlősöktől eljutottunk a modern emberig, aki hatalmas fejlődésen ment át (pl.: agy térfogatának növekedése). Pléh Csaba tovább bővíti a Donald – féle felosztást a Guttenbergi és hálózati kultúra megjelenésével. A kérdés az, hogy érdemes – e így tovább osztani, mivel a nyomtatás megjelenésével csupán az írásbeliség lett felerősítve.  A hálózati kultúra még úgymond gyerekcipőben jár, még elég képlékeny. Nem tudjuk hova vezet. Viszont az emberi agy bizonyos területei még mindig ismeretlenek számunkra, ki tudja, mire leszünk még képesek. Ezek a rejtett tartalékok kellenének, hogy az ember mindig képes legyen a megújulásra.

Véleményem szerint még nem vagyunk teljesen információs társadalom, de azon az úton járunk. Információk mindig vannak, voltak és lesznek, csak nem mindegy, hogy ezeket hogyan, milyen úton osztjuk meg egymással. És máris eljutottunk a tudásmegosztáshoz. Erről is több blog kapcsán „vitatkoztunk”. A tudás hatalom, de ebből akkor tudnánk profitálni, ha ezt megosztanánk és rendelkeznénk vele. Az emberek talán félnek közzé tenni tudásukat, mivel akkor úgy éreznék, hogy nincs semmi „plusz” a kezükben, ami őket megkülönböztetné a többi embertől. Nem lesznek tovább versenyképesek a munkaerőpiacon. Továbbra is úgy gondolom, hogy ez egy „természetes védekező mechanizmus” is lehet, hogy jobban tudjanak boldogulni a mai világban. Mindenki maga dönti el, hogy mennyi információt és hogyan oszt meg magáról. Különválasztanám a személyes és szakmai információkat. A tudásmegosztás talán a személyi / személyt érintő információk terén könnyebben működnek. Az emberek előbb hozzászólnak egy filmkritikához, mint egy wikipedia bejegyzéshez. A szakmai információk megosztása viszont már akadozik. Sajnos nem mindenki szakértő, aki annak érzi magát és mégis közzéteszi „nagyszerű” gondolatait és elméleteit. Itt viszont bejön egy újabb fogalom: információszűrés.

A különböző elektronikai termékek elterjedésével az embert rengeteg információval bombázzák nap, mint nap. Van bennünk egy természetes információéhség, csak a különböző információkat okosan kell megszűrni. Tudnunk kell mi az, ami számomra valóban fontos.  (Nem hiszem, hogy gond lenne, ha nem ismernénk az összes színházi kritikát, koncertidőpontot, az összes törvénymódosítást vagy adóváltozást) Ennél a pontnál megemlíteném a digitális műveltséget is. Meg kellene tanulnia az embereknek és elsősorban a gyerekeknek, nemcsak a különböző technikai eszközök használatát, hanem a keresett vagy akár véletlenül / kéretlenül kapott információkat kezelni és szűrni.

A média is nagyban befolyásolja az embereket az információ befogadásával kapcsolatban. Nagyon sokszor hallani különböző adatokkal való visszaélésről vagy nyomdafestéket nem tűrő tartalmú oldalakkal. Kicsit sarkítva: a gond az, hogy bárki bármit fel és letölthet a netről. És sajnos nem csak szakmai dolgok kerülnek ki nyilvánosan. Az internet egy akkora adatbázis, hogy nem lehet kontrollálni az egész tartalmát. Itt említeném meg a sokat emlegetett wikipediát is. Jó kezdeményezés, de információmegosztás hiánya miatt nem úgy működik, ahogy kellene és még mindig megbízhatatlannak tartjuk. Gyakorlatilag bárki szerkeszthetné, mégsem tesszük meg. De egyre jobban úgy érzem ennek a kényelem és lustaság is nagymértékben az oka. (Nekem most időm sem lenne rá J)

A rengeteg információ kiszűrése és a „maradék” információ feldolgozása rengeteg időt vehet igénybe. Divatos szónak tűnik, de nagyon hasznos az időmenedzsment kifejezés. Meg kell tanulnunk helyesen beosztani az időnket, rangsorolni a feladatokat és fontossági sorrendet felállítani. Csak ezek betartásával sikerül magánéletünket és munkahelyi „életünket” a sok információval összehangolni. A legtöbbször a saját kárunkon tanulunk, de ez is a fejlődés egyik útja. Napunk 24 órából áll és ezt a felpörgetett világunkban nehéz lehet jól beosztani. Twitteren kérdezte valaki, hogy vajon a virtuális világ is 24 órából áll-e. Azt mondanám, hogy igen, csak abba nagyon bele lehet feledkezni és így már veszélyessé válhat. Az időmenedzselésbe így az önkontroll is beletartozik.

Sok szó esett a kulturális késésről is. Talán ez volt az a fogalom, amiről szinte mindenki említést tett. Korunkban adottak a legmodernebb informatikai gépek és a legtöbb esetben ezek nincsenek kihasználva. A társadalomnak időre van szüksége ahhoz, hogy a különböző újításokat, fejlesztéseket sikeresen alkalmazza. Vajon mi lehet az oka a lassú átfutási időnek? A lehetőség adott, csak nem élünk vele? Többször is oda lyukadtunk ki, hogy ennek elsősorban gazdasági okai vannak. A tudás birtokában vagyunk, csak nem tudjuk ennek pozitív hatásait kihasználni, mert nem rendelkezünk megfelelő erőforrásokkal (hiányos géppark, internet hiánya). Mikor fog tudni egy oktatási intézmény laptopokat a hallgatók számára rendelkezésre bocsátani? Állítólag Portugáliában volt ilyen kezdeményezés iskolákban. (Hivatkozni nem tudok, mert én is csak sajnos hallottam.) Nem szabad a megfelelő írás – olvasás készség szükségességéről sem megfeledkezni. Igaz, hogy az e-mailnek vagy sms-nek már saját nyelvi rendszere van (némelyik rövidítés még nekem is fejtörést okoz), de nem biztos, hogy ez a jó út. (Habár ezt is tekinthetnénk egy nyelvi „fejlődésnek” vagy „zsákutcának”. Nyelvészeti szempontból is érdekes a mai társadalom!) Ahhoz, hogy biztosan tudjuk használni a számítógép nyújtotta lehetőségeket (információszerzés, szolgáltatások, e-learning) megfelelő alapismerettel kellene rendelkezni.

Itt rögtön felvetődik a digitális szakadék fogalma is. Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy ez az információs és kommunikációs eszközök hozzáféréséhez és használatában jelentkező különbség. Nem feltétlenül csak a harmadik világgal történő különbségek esetében alkalmazható, hanem akár országon belül is. Nem egyenlőek az esélyek, hogy mindenki ugyanúgy hozzá tudjon férni és használni is tudja a számítógépet. Viszont az iskolákban egyenlő esélyekkel kellene a diákoknak hozzáférniük a számítógépekhez, függetlenül hovatartozásuktól vagy anyagi helyzetüktől. Ez azonban mégsem tud megvalósulni.

Nehéz az út az információs társadalomig, több buktatója van, de az idő talán neki dolgozik. 

Információs társadalom modellek, gazdasági és társadalmi következmények

Az ember kommunikációs fejlődésében több nagy mérföldkővel találkozhatunk. Kezdetben az „emberek” ösztönszerűen éltek, majd elkezdték egymást utánozni. Hatalmas változást jelentett a beszéd megjelenése, amivel a kommunikáció sokkal hatékonyabb lett. Ez az élőbeszéd a mai napig az egyik legfontosabb eszköz az emberek közötti kapcsolattartásban. Mondhatnám: a szó azonban elszáll az írás megmarad, így a következő mérföldkőnek az írás megjelenését tekinteném. De ez is csak akkor okozott nagymértékű változást, amikor az írás Gutenbergnek hála már nyomtatott formában is elterjedhetett. A különböző technikai vívmányok (tv, rádió, számítógép) megjelenésével véleményem szerint a könyv felturbósított változatát hozták létre. Esténként könyv olvasása helyett sajnos sokan beülnek a tv, számítógép elé és megnéznek egy filmet, amit lehet, hogy el is olvashatnának. Persze kicsit sarkított a példám, de úgy érzem a modern technikai eszközök, csak megkönnyítik és felgyorsítják az eseményeket kommunikáció és információ terén. Hova tűntek a régi szép kódexek, amiket a szerzetesen több évig is írtak? A mai könyvek elég hiányosak képekben (nem számítom ide a szakkönyvek grafikáit, ábráit. Lenne-e egyáltalán értéke a mai világban a szépen díszített könyveknek? A fejlődéssel haladni kell, de nem kellene a régi értékeket sem teljesen megtagadni. A mai könyvek egyre nagyobb számban megjelennek e-könyvként is. Én, bevallom őszintén, szeretem a nyomtatott új könyveket elsőként kinyitni és beleszagolni. Lehet, hogy kulturális késésben vagyok?

Társadalmunk átalakulóban van: lavírozik az információs, kommunikációs és tudás alapú között. Én igazából ennek a hármasnak az összevonását érezném még napjainkban érvényesnek. Nincsenek pontos határok és a konkrét határvonalak sem alakultak ki. Lesznek egyáltalán? Szabad karakterisztikusan kijelenteni, hogy mi most ilyen és ilyen társadalom vagyunk? Egyrészt az ember szereti a biztosat, a biztonságosat. Nehezen engedi el a már bejáratott biztos módszereket a bizonytalanra és ismeretlen kimenetelűre. A gyors változásokra sem tudunk gazdasági, politikai stb. okokból azonnal reagálni. Ha csak az oktatást nézzük: bármilyen változás bevezetéséhez (a teljesség igénye nélkül) kell egy tervezet, el kell fogadtatni a parlamentben, a NAT-ot át kell írni, megvalósítani, eszközbeszerzés, tanárok képzése, felkészítése, stb. Ez akár több évet is igénybe vehet. Máris kulturális késésben vagyunk.

Az információs társadalom kifejezést egyre gyakrabban használjuk manapság. Igazából csak szeretnénk (?), ha ez lenne a mai világra jellemző. Az információ előállítása, elosztása, terjesztése, használata egyre nagyobb szerepet játszik mindennapjainkban. De legtöbb esetben az ember még csak, mint fogyasztó jelenik meg és hiányzik a tartalommegosztás. Vajon miért félünk közzétenni, mások számára is elérhetővé tenni gondolatainkat, munkáinkat? Erre a választ mindenkinek magának kell kitalálnia. Lehet, hogy ez is a kulturális késés számlájára írható? Ugyanúgy, ahogy megtanultuk, hogy az információk szabadon a rendelkezésünkre állnak, ugyanúgy meg kellene tanulnunk az információk továbbadását is. De erről lehetne egy érdekes kutatás is, hogy az emberi fajfenntartó természete, vagy az önzés, irigység, mennyire gátolja ebben. Ezalatt azt értem, hogy ha például az ember továbbadja az összes információt, amivel rendelkezik, akkor mitől lesz különleges, több a többi embernél. Nem lesznek jobb esélyei a munkaerőpiacon. Én például egy jó csapatembernek tartom magam és a közös munka során a cél lebeg a szemem előtt, amit közösen szeretnénk elérni. Ez pedig akkor lehet sikeres, ha mindenki beleadja tudását, képességét. Számomra nagyon zavaró olyan emberekkel együtt dolgozni, akik ilyen-olyan okokból visszatartják az infókat és csak azt nézik, hogy a közös munkából ők hogyan jöhetnek ki a legjobban. Ilyen emberek mindig lesznek, így teljes tartalommegosztás soha nem is lehet. Kérdés, hogy a teljes tartalommegosztást akarjuk-e elérni?

Tapasztalataim azt mutatják, hogy a szöveg alapú kommunikáció még nagyon erősen van jelen társadalmunkban. Főleg hivatalos ügyek intézésekor, találkozhatunk olyannal, hogy csak papír alapon lehet valamit benyújtani, vagy mindenképpen be kell vinni az eredeti példányt is. Ebben is biztos, hogy szerepet játszik a kulturális késés, mivel még el kell telnie egy bizonyos időnek, hogy minden feltétel adott legyen ahhoz, hogy minden elektronikusan elintézhető legyen. Én is szívesebben intézem ügyes bajos dolgaimat, vásárlást, átutalásokat online, mert rengeteg időt és energiát takaríthatok meg vele. Igaz, hogy használom ezeket, de néha félve. Persze, ehhez kellett egy negatív tapasztalat is. Egyik reggel arra ébredtem, hogy kaptam egy sms-t, hogy hajnali kettőkor sikertelenül próbáltam online vásárolni. Nem értettem, mert én nem voltam a kártyám meg nálam volt. Kiderült, hogy valaki hozzáfért a kártyám adataihoz és megpróbált visszaélni vele. Szerencsémre nem volt akkora összeg a kártyán, mint amekkora összegben vásárolni akartak. Nekem maradt a bosszúság: kártya letiltása, új igénylése, stb. Csak azért meséltem el, mert akármennyire is védik a különböző rendszerek az adatainkat, kis rések mindig lesznek a rendszerben és könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Azóta is intézem online az ügyeimet és továbbra is vásárolok, de néha ott motoszkál a fejemben, hogy ez akár még egyszer megtörténhet és akkor nem biztos, hogy ilyen szerencsém lesz.

Milyen jó lenne, ha a szöveg alapú kommunikációt legalább részben felváltaná a hang vagy videó alapú! A tanulmányainkat nagyban megkönnyítené, ha több előadást is láthatnánk a ustreamen, online csatlakozni tudnánk órákhoz, vagy akár közösen szerkesztenénk meg az óra anyagát. Azt gondolom, a változások már elkezdődtek, csak még idő kell a teljes kifutásig. Egy gondom volt csak a neten hallgatott órával: alig győztem a kéretlen reklámokat kikapcsolni. Egy óra alatt befektethettem volna, mehettem volna tanfolyamra, önéletrajzírásban fejleszthettem volna magam, millió álláshirdetésre jelentkezhettem volna és még fénymásolhattam volna is. A többit már nem jegyeztem meg J (De úgy látszik mégis hatékony az ilyen reklám, mert melékszem rá.) Nem tartom egy fair dolognak, hogy kéretlenül is bombáznak hirdetésekkel. Ezt úgy tartanám korrektnek, ha már követik a netezési szokásainkat (legújabb hírek szerint ez leszabályozzák), hogy csak kérés esetén jelennének meg. Szerintem nagyon idegesítő tud lenni, amikor egyébként is a képernyőt kell bámulni, hogy egyszer csak valami villog, megjelenik.

Kicsit visszaolvasva az eddigieket, úgy látom, hogy sikeresen találtam egy „bűnbakot”, amihez szinte minden gondolatomnál visszatértem. Ez pedig a kulturális késés. Számomra érdekes jelenség, főleg, hogy mostanság állandóan az élethosszig tartó tanulást emlegetjük. Úgy gondolom, ebbe bele kellene, hogy tartozzon az informatikai ismeretek és információk átvételének és átadásának a megtanulása is. Mégis, miért ragaszkodunk a megszokott, bevált dolgokhoz? Miért nem kaphatják például a nyugdíjasok átutalással a nyugdíjat? Miért ne tudnák megtanulni a bankkártya használatát? Lehet, hogy az élethosszig tartó tanulás folyamatából ezt sem kellene kifelejteni és akkor talán kevesebb lenne az olyan rendőrségi jelentés, ahol nyugdíjasokat pár ezer Forintért vertek, vagy öltek meg. Nekik nem kellene ebben késében lenniük. Vagy ez nem is késés, hanem nem akarás? (Minek ez már nekem? Eddig is megvoltam nélküle, most sem kell már. Öreg vagyok én már ehhez.) A múltkor a rendelőben receptet akartam csak felíratni és az idősebb orvos csak azért nem kezdte el a rendelést (pedig már sokan vártunk), mert az asszisztense késett. Kíváncsi lennék, hogy mi lehetett az oka: Én orvos vagyok, nem ez a feladatom vagy fogalmam sincs, hogyan működik ez a ketyere, amivel receptet lehet nyomtatni. Egy másik orvos, hasonló esetben, inkább felírta kézzel a beutalót, mert megmondta, hogy nem tudja használni a programot. Ezekben az esetekben a feltételek adottak voltak (volt számítógép, volt program), de az emberi tényező miatt mégsem működött a dolog. Itt inkább a nem akarás és a „nem értek hozzá, de nem is baj” hozzáállás miatt volt lemaradás.

A kulturális késésnél tehát ne felejtsük el, hogy az embernek is akarnia kell a változást, és ez nem mindenkinél működik azonnal. Talán kevesebben vannak azok, akik ezt nem akarják, de mindig kerülhet porszem a gépezetbe.

Egy másik dolog, ami kapcsán elgondolkodtam előadás után, az az interaktivitás. Úgyis lehetne mondani ez még nagyon gyerekcipőben jár, még sokaknál szemléletváltásra van szükség, hogy igazán beinduljon. Visszatérve az idősekre, ez nekik is lehetne egy jó lehetőség arra, hogy otthon ülve mégis társasági életet tudjanak élni és ne csak egész nap a tv-t nézzék és keresztrejtvényt fejtsenek. Azonban ehhez is kellene megfelelő pénztárcabarát képzés (már megint lll) és megfelelő technikai eszközök (nagyobb képfelbontás, nagyobb billentyűzet, esetleg egyszerűbb program, ami olvasóbarát, stb.) Ki lehetne alakítani akár interaktív nyugdíjasklubbot is. (Remélem nem találtam fel most a spanyolviaszt.) Talán az interaktivitás beindulása lehetne az egyik út az információs társadalom felé?

Az is érdekes kérdés, hogy mennyire jó nekünk, ha örökösen bombázva vagyunk információkkal. Állandóan kattog az agyunk, gondolkodunk és próbáljuk a számunkra szükséges információkat kiszűrni. Ami vagy sikerül vagy nem. Én a twitterrel vagyok bajban, mivel mindenki küldözgeti a linkeket és ötletszerűen próbálom olvasni őket és azokat lereagálni. Lehet, hogy lennének számomra fontosabb információk is, csak első ránézésre, nem mentek át a szűrőmön. Azért próbálom követni az eseményeket és helyesen megszűrni az információkat.

Az interaktivitással sem szabad átesni a ló túloldalára sem. Nem szeretnék most az egészségügyi következményekről és a függőségekről beszélni, mert ezekről rengeteget hallani. Úgy gondolom az ember alapvetően társas lény, fontosak a face to face beszélgetések, találkozások, társas (valós) kapcsolatok. Ha lassan mindent elintézhetünk, megbeszélhetünk online, nem lesz minden kicsit túl személytelen? Nem kell félni az elmagányosodástól? Hányszor hallani, hogy a gyerekek is iskola után otthonról egymással chat-elnek, ahelyett, hogy együtt játszanának a valós világban. Persze itt nagy szerepet játszana a szülői felelősség és példamutatás és figyelem, de erről már ment egy beszélgetés a facen.  De a felnőttek esetében mi a helyzet? Igaz, mindenki maga dönti el, hogy milyen utat jár, de a virtuális világban, most az SL-lel való saját tapasztalat alapján is mondom, az ember tényleg nagyon könnyen elveszíti az időérzéket. Meg kellene találni az egészséges egyensúlyt a valós és a virtuális világ között, hogy ne szippantson be bennünket egy virtuális tér, vagy egy hatalmas információhalmaz. Az információs társadalom egyik legfontosabb eleme pedig pont az idő lenne. Új ismeretekre van szüksége az embereknek, mint például időmenedzsment.

Igazából mindig csak arról beszélünk, hogy kulturális késésben vagyunk, de igazából fel vagyunk készülve ezekre a változásokra. Nem egy természetes védekező mechanizmusról van szó, amikor nem siettetjük a változások bevezetését? Lesz vagy kell mesterséges intelligencia? Nem kellene az időmenedzsmentet és az információszűrést is oktatni?

Ne értsetek félre, nem akartam pesszimista képet festeni és nem is vagyok a változások ellen. Megpróbáltam reálisan nézni a lehetőségeket és az általam tapasztalt esetekből meríteni. Nagyon jó lenne, ha egy csomó minden megváltozna, mert lenne még hova fejlődnünk és élnénk azokkal az eszközökkel, amik megkönnyítenénk az életünket.

Lehet, hogy néha ellentmondásba sikerült keverednem önmagammal, de ebből is látszik, hogy bizonyos kérdésekben nincs még egységes álláspont. De lesz valaha ilyen?

Én igazából egy dologra vágynék: Ha lenne egy olyan technikai eszköz, amivel a napközbeni gondolataimat rögzíteni lehetne, gyorsabban meg tudnám írni ezeket a bejegyzéseket. (Azért ebből is lehetnének mókás szituációk J) 

Legelső gondolatok

Az “igazi” előadások és a hozzá kapcsolódó munka még el sem kezdődött, mégis már rengeteg gondolat kavarog a fejemben. Azt hittem nehéz lesz majd hozzászólni a témákhoz, de annyi impulzus ér a különböző csatornákon, hogy csak kapkodom a fejem. Azt hiszem magával ragadott ez az információáradat. Állandó készenlétben tart, folyamatosan gondolkodásra ösztönöz. A legnagyobb feladat talán az lesz, hogy a legérdekesebb, leghasznosabb információkat kiszűrjük és megtanuljunk szelektálni. Képtelenség lenne az összes bejegyzést, linket, hozzászólást elolvasni és mindre reagálni. De talán ez ennek a módszernek a szépsége, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, másként látunk dolgokat és másként súlyozzuk az információkat. Több dolog is hangsúlyossá válhat akár rangsorolás nélkül is.

Számomra nagyon érdekes tapasztalat volt az első SL próbanap. Amennyiben a technikával nem gyűlik meg a bajom, érdekes konzultációknak nézünk elébe. Pont előtte elment az internetem és aggódva gondoltam arra, hogy kimaradok. De aztán helyreállt a rendszer és a sikeres belépés után jó volt találkozni a „virtuálisan valós” vagy „valós virtuális” csoporttársaimmal. Tudtam, hogy a gépem hiányossága miatt „beszélni” nem fogok tudni, de így is pozitív érzésekkel távoztam a megbeszélésről.

Ez az oktatási, tanulási módszer nagyon kedvező főleg nekünk levelezős hallgatók számára. Végre nem azon kell izgulni, hogy be tudunk-e menni konzultációra, sikerül-e időben odaérni. Nem kell fölösleges órákat tölteni utazással. Végre nem csak tanulunk új módszereket, hanem rögtön ki is próbáljuk őket. Saját bőrünkön tapasztalhatjuk a konnektivizmus minden előnyét és hátrányát. Kicsit olyan, mintha két legyet ütnénk egy csapásra: aktívan részt veszünk egy új oktatási formában és új ismereteket is elsajátítunk. Végre kihasználjuk a 21. sz. adta informatikai „csodáit” és nem süppedünk bele a kényelmes tanár előad – diák jegyzetel és magol formába.

Ami számomra mégis nagyon furcsa főleg itt az elején, az a „személytelenség”, ami ezeket az órákat jellemzi. Mit is értek ez alatt, amikor valós, általam ismert emberekkel beszélgetek egy virtuális térben? Számomra fontos, hogy lássam azokat, akikkel beszélgetek, érvelek vagy vitázom. Hiányzik az arc, ami sok mindent elárul akkor is, ha valaki csak magában gondolkodik, egyetért, vagy éppen elutasít. Kicsit félek attól is, ha „rossz időben” kezdem a hozzászólásokat és pont nincs senki, aki reagáljon, akkor egyedül maradok a feltevéseimmel, vagy csak időben nagyon elnyújtva indul meg a beszélgetés. A csoport létszámát nézve, talán ezzel mégsem lesz gond, mindig lesz valaki, aki éppen velem párhuzamosan bolyong a különböző információs csatornákon.

Azt hiszem igazából egy nagy ellenségünk lesz: az idő. Folyamatosan követni kell az információkat, ki kell szűrni a megfelelőt, véleményt kell nyilvánítani. Másrészről egy érdekes témafelvetésnél az ember többször hozzászól, és csak írja ki magából a véleményét és csak úgy szállnak a karakterszámok J

Itt az idő, hogy bekapcsolódjak a kommentekbe, magasabb sebességre kapcsoljak. J

Ezen az oldalon hétről hétre olyan bejegyzések lesznek olvashatóak, melyek rávilágítanak azokra a 21. sz. elején végbemenő társadalmi változásokra, melyek az oktatás területén változásokat idéztek és idéznek elő. 


Témakörök:

• Információs társadalom. Modellek, gazdasági és társadalmi következmények
• Digitális nemzedék elméletek. Felhasználói szokások, életkor és IKT kompetencia
• Digitális kompetencia, digitális műveltség, digitális állampolgárság
• Az információs társadalom technológiai környezete. Eszközrendszerek és alkalmazások
• Digitális esélyegyenlőtlenség. Internet és értékrend. Kockázatok
• Internetezés és kultúra. Divatos tévképzetek
• Információs társadalom és oktatás. A tanítás és tanulás új koncepcionális keretei.
• A hálózatelmélet oktatási alkamazása: konnektivizmus
• Nyílt oktatási formák a felnőttképzésben
• Felnőttképzési jó gyakorlatok online és virtuális környezetben