2012. február 28., kedd

Mire jutottunk az első héten?


Nagyon érdekes volt olvasni a csoporttársak blogjait, mivel mindenki más szemszögből közelítette meg az előadás témáját. Az elején féltem, hogy hogyan fogok tudni majd hozzászólni, de az ember agya egyszer csak beindul és már a blog olvasása közben jegyzetelni kell, hogy a válaszreakcióimat később le tudjam írni. Számomra mindenképpen hasznos, hogy megtanulunk közösen gondolkodni és megosztjuk egymással az adott témával kapcsolatos gondolatainkat. Eddigi tanulmányaim során, ami bátran kijelenthetem tradicionális keretek között folyt, a hagyományos frontális oktatás volt a jellemző. Csendben ültünk, néha hozzászóltunk a hallottakhoz – inkább csak akkor, ha kérdeztek – és egyedül oldottuk meg a feladatokat. Néha előfordult, – főleg a matekleckék esetében – hogy már az óra előtti szünetekben közösen ültünk a könyv felett és közösen próbáltuk az egyénileg megoldhatatlannak tűnő házit megoldani. Mindenki elmondta, milyen megoldási úton indult el és jutott valameddig és a sok lehetőségből egyszer csak kikerekedett a végső megoldás. Tudat alatt már információmegosztás történt. Mindenki magabiztosan várta az órát, eltűnt a szorongás és mindenki felkészültnek érezte magát. Itt a konnektivista csoportban is hasonlóan látom a helyzetet. Mindenki tele van félelemmel és bizonytalansággal, de elkezdtük csinálni és rájöttünk, hogy ez menni fog. Támogatjuk egymást pozitív és negatív kritikáinkkal és lassan sikerül előrébb jutnunk. Átértékelődni látszik az a mondás, hogy önmagadnak tanulsz. Persze most is magunknak tanulunk, csak egy teljesen más úton jutunk a tudás birtokába. 

Sok beszélgetés folyt az információs társadalomról. E téren hol közelítettek, hol távolodtak álláspontjaink. Fehér Péter blogjában tesz említést Alvin Toffler kutatóról, aki 5 kötetben fejti ki az információs társadalommal kapcsolatos képzeteket, előfeltételeket és következményeket. Megállapítása szerint az emberiség fejlődése társadalmi fejlődési hullámokban történik. Így különböztet meg mezőgazdasági, ipari és információs forradalmakat. Végignézve gondolkodását, látható, hogy az emberiség fejlődése során kialakult újítások, micsoda változásokat idéztek elő. Ezek szerint jelenleg az információs forradalom kellős közepén csücsülünk. A fejlesztések rohamos ütemben történnek, az embereknek fel kell dolgozniuk a sok új információt és készen kell lenniük a változásokra. Ezeknek a változásoknak nyilván kell egy átfutási idő, csak arra kellene ügyelni, hogy ezzel ne nagyon csússzunk meg. Amit mi tanulunk, azt gyermekeinknek már természetes lesz.

Nekem tetszett még Komenczi Bertalan Elektronikus tanulási környezetek című könyvében leírt tanulás és tanítás a kulturális evolúció rendszerében való felosztás is. Itt elsősorban Donald-féle koncepciót említi, mely felosztásban az epizodikus, mimetikus, mitikus és modern kultúrákat említi meg. Ez a tagolás egybeesik az emberi fejlődés mérföldköveivel. Biológiailag nézve a főemlősöktől eljutottunk a modern emberig, aki hatalmas fejlődésen ment át (pl.: agy térfogatának növekedése). Pléh Csaba tovább bővíti a Donald – féle felosztást a Guttenbergi és hálózati kultúra megjelenésével. A kérdés az, hogy érdemes – e így tovább osztani, mivel a nyomtatás megjelenésével csupán az írásbeliség lett felerősítve.  A hálózati kultúra még úgymond gyerekcipőben jár, még elég képlékeny. Nem tudjuk hova vezet. Viszont az emberi agy bizonyos területei még mindig ismeretlenek számunkra, ki tudja, mire leszünk még képesek. Ezek a rejtett tartalékok kellenének, hogy az ember mindig képes legyen a megújulásra.

Véleményem szerint még nem vagyunk teljesen információs társadalom, de azon az úton járunk. Információk mindig vannak, voltak és lesznek, csak nem mindegy, hogy ezeket hogyan, milyen úton osztjuk meg egymással. És máris eljutottunk a tudásmegosztáshoz. Erről is több blog kapcsán „vitatkoztunk”. A tudás hatalom, de ebből akkor tudnánk profitálni, ha ezt megosztanánk és rendelkeznénk vele. Az emberek talán félnek közzé tenni tudásukat, mivel akkor úgy éreznék, hogy nincs semmi „plusz” a kezükben, ami őket megkülönböztetné a többi embertől. Nem lesznek tovább versenyképesek a munkaerőpiacon. Továbbra is úgy gondolom, hogy ez egy „természetes védekező mechanizmus” is lehet, hogy jobban tudjanak boldogulni a mai világban. Mindenki maga dönti el, hogy mennyi információt és hogyan oszt meg magáról. Különválasztanám a személyes és szakmai információkat. A tudásmegosztás talán a személyi / személyt érintő információk terén könnyebben működnek. Az emberek előbb hozzászólnak egy filmkritikához, mint egy wikipedia bejegyzéshez. A szakmai információk megosztása viszont már akadozik. Sajnos nem mindenki szakértő, aki annak érzi magát és mégis közzéteszi „nagyszerű” gondolatait és elméleteit. Itt viszont bejön egy újabb fogalom: információszűrés.

A különböző elektronikai termékek elterjedésével az embert rengeteg információval bombázzák nap, mint nap. Van bennünk egy természetes információéhség, csak a különböző információkat okosan kell megszűrni. Tudnunk kell mi az, ami számomra valóban fontos.  (Nem hiszem, hogy gond lenne, ha nem ismernénk az összes színházi kritikát, koncertidőpontot, az összes törvénymódosítást vagy adóváltozást) Ennél a pontnál megemlíteném a digitális műveltséget is. Meg kellene tanulnia az embereknek és elsősorban a gyerekeknek, nemcsak a különböző technikai eszközök használatát, hanem a keresett vagy akár véletlenül / kéretlenül kapott információkat kezelni és szűrni.

A média is nagyban befolyásolja az embereket az információ befogadásával kapcsolatban. Nagyon sokszor hallani különböző adatokkal való visszaélésről vagy nyomdafestéket nem tűrő tartalmú oldalakkal. Kicsit sarkítva: a gond az, hogy bárki bármit fel és letölthet a netről. És sajnos nem csak szakmai dolgok kerülnek ki nyilvánosan. Az internet egy akkora adatbázis, hogy nem lehet kontrollálni az egész tartalmát. Itt említeném meg a sokat emlegetett wikipediát is. Jó kezdeményezés, de információmegosztás hiánya miatt nem úgy működik, ahogy kellene és még mindig megbízhatatlannak tartjuk. Gyakorlatilag bárki szerkeszthetné, mégsem tesszük meg. De egyre jobban úgy érzem ennek a kényelem és lustaság is nagymértékben az oka. (Nekem most időm sem lenne rá J)

A rengeteg információ kiszűrése és a „maradék” információ feldolgozása rengeteg időt vehet igénybe. Divatos szónak tűnik, de nagyon hasznos az időmenedzsment kifejezés. Meg kell tanulnunk helyesen beosztani az időnket, rangsorolni a feladatokat és fontossági sorrendet felállítani. Csak ezek betartásával sikerül magánéletünket és munkahelyi „életünket” a sok információval összehangolni. A legtöbbször a saját kárunkon tanulunk, de ez is a fejlődés egyik útja. Napunk 24 órából áll és ezt a felpörgetett világunkban nehéz lehet jól beosztani. Twitteren kérdezte valaki, hogy vajon a virtuális világ is 24 órából áll-e. Azt mondanám, hogy igen, csak abba nagyon bele lehet feledkezni és így már veszélyessé válhat. Az időmenedzselésbe így az önkontroll is beletartozik.

Sok szó esett a kulturális késésről is. Talán ez volt az a fogalom, amiről szinte mindenki említést tett. Korunkban adottak a legmodernebb informatikai gépek és a legtöbb esetben ezek nincsenek kihasználva. A társadalomnak időre van szüksége ahhoz, hogy a különböző újításokat, fejlesztéseket sikeresen alkalmazza. Vajon mi lehet az oka a lassú átfutási időnek? A lehetőség adott, csak nem élünk vele? Többször is oda lyukadtunk ki, hogy ennek elsősorban gazdasági okai vannak. A tudás birtokában vagyunk, csak nem tudjuk ennek pozitív hatásait kihasználni, mert nem rendelkezünk megfelelő erőforrásokkal (hiányos géppark, internet hiánya). Mikor fog tudni egy oktatási intézmény laptopokat a hallgatók számára rendelkezésre bocsátani? Állítólag Portugáliában volt ilyen kezdeményezés iskolákban. (Hivatkozni nem tudok, mert én is csak sajnos hallottam.) Nem szabad a megfelelő írás – olvasás készség szükségességéről sem megfeledkezni. Igaz, hogy az e-mailnek vagy sms-nek már saját nyelvi rendszere van (némelyik rövidítés még nekem is fejtörést okoz), de nem biztos, hogy ez a jó út. (Habár ezt is tekinthetnénk egy nyelvi „fejlődésnek” vagy „zsákutcának”. Nyelvészeti szempontból is érdekes a mai társadalom!) Ahhoz, hogy biztosan tudjuk használni a számítógép nyújtotta lehetőségeket (információszerzés, szolgáltatások, e-learning) megfelelő alapismerettel kellene rendelkezni.

Itt rögtön felvetődik a digitális szakadék fogalma is. Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy ez az információs és kommunikációs eszközök hozzáféréséhez és használatában jelentkező különbség. Nem feltétlenül csak a harmadik világgal történő különbségek esetében alkalmazható, hanem akár országon belül is. Nem egyenlőek az esélyek, hogy mindenki ugyanúgy hozzá tudjon férni és használni is tudja a számítógépet. Viszont az iskolákban egyenlő esélyekkel kellene a diákoknak hozzáférniük a számítógépekhez, függetlenül hovatartozásuktól vagy anyagi helyzetüktől. Ez azonban mégsem tud megvalósulni.

Nehéz az út az információs társadalomig, több buktatója van, de az idő talán neki dolgozik. 

5 megjegyzés:

  1. Igen a kultúrális késés sokakat megfogott. Engem is. Talán mert nagyon aktuális és olyan nagyon jellemző a társadalomra. Ahogy te is írtad, a kezünkben van a hatalom és a tudás csak nem tudjuk hogyan éljünk vele, nem tudjuk használni. Lehet hogy a társadalomnak időre van szüksége, ahhoz hogy utolérje az újításokat, viszont azidő alatt a technikai fejlődés nem áll le. Akkor felmerül a kérdés, hogy örökre csak kergetni fogjuk?:s

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos, hogy jó lenne, ha azonnal követni tudnánk??? Egy kis! késéssel talán kiküszöbölhetőek a zsákutcába vezető dolgok, illetve az embereknek is meg kell szokniuk az új dolgokat. Nekünk is szükségünk van egy kis átfutási időre.

      Törlés
  2. „A tudásmegosztás talán a személyi / személyt érintő információkterén könnyebben működnek. Az emberek előbb hozzászólnak egy filmkritikához, mint egy wikipedia bejegyzéshez.” Ez vajon miért van így szerinted? Egy filmkritika szubjektív egy wikipédia szócikk általában objektív. Pont fordítva kellene lenni, nem? Hogy inkább és hamarabb osztunk meg objektív dolgokat, mert abba nem nagyon lehet belekötni? Vagy csak én gondolkodom így? Mert azt gondoljuk, hogy az objektív sokszor csak objektívnek vélt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes kérdés, hogy az objektív vagy a szubjektív információt osztjuk-e meg könnyebben. A szubjektív mellett tenném le a voksom, én így gondolom - ez egy védhető álláspont, ha bele is kötnének. Az én szubjektív véleményem mellett elfér másé is, hiszen nem az objektív igazságot állítom. A szubjektív vélemény megváltoztatható egy vitában, objektív igazságokról nehezebb vitatkozni.

      Törlés
    2. Mindenképpen érdekes kérdés. Véleményem szerint az ember a szubjektív véleményét osztja meg könnyebben. Igaz, hogy annak nincs tudományos háttere, de épp ezért, szinte "bármit" gondolhatok. Az objektív dolgok igényelnek egy bizonyos háttértudást, amiven lehet, hogy rendelkezünk, de mégsem bízunk a saját tudásunkban teljes egészében.

      Törlés