Digitális nemzedék elméletek. Felhasználói szokások, életkor és IKT kompetencia

A mai gyerekeknek már természetes, hogy a világ kibővült, bármilyen szükséges információ leszedhető a netről, lehet levelet írni, csevegni, fel tudják egymást hívni és még a játék is megoldható virtuálisan. Most már valóban beszélhetünk digitális nemzedékről.

Kultúránk, társadalmunk megváltozott, az internet megjelenése és az általa közvetített felpörgött információcsere sokakat sokkolt. Megjelentek a különböző kategóriák, amik között talán nem túl élesek a határok. Először talán magamat kellene besorolnom. Akármennyire is szeretném hinni, hogy nekem már természetes ez az egész netes világ, meg kell, hogy állapítsam sajnos nem. Magamat sem tudom becsapni, na meg az évszámok sem hazudnak J Pont lecsúsztam arról, hogy én is az internet-generációhoz tartozzak. Tényleg annyit számít 1-2 év? Azt hiszem, igen. Mivel ezen a területen elég gyorsan történtek és történnek a változások, pár év is sokat számít. De ezek nem behozhatatlanok.

Na de ki hova tartozik? Nézzük végig példákon keresztül:

• ·Veterán generáció: a mi nagyszüleinket sorolnám ide, akiknek idős korukban adódott a lehetőség, hogy megismerjék az internetet. Véleményem szerint a legtöbb esetben a lemaradásuk már behozhatatlan. Ennek nem biztos, hogy az érdeklődés hiánya az oka, hanem már inkább szellemi és testi.
• ·Baby - boom generáció: Ők a szüleink, már életük derekán találkoztak az internettel, mellyel még ismerkednek, de már munkájuk során alkalmazzák is.
• ·X - generáció: Magamat is ide sorolnám, mi pont beleestünk egy átmeneti szakaszba. Kamaszkorunkban találkoztunk először a nettel, de munkánk során már aktívan és elég magabiztosan használjuk.
• ·Y - generáció: Ők már gyerekkorukban megismerték a netet és lassan kikerülnek a munkaerőpiacra, ahol az X-generáció legnagyobb riválisai lehetnek.
• ·Z - generáció: Ők már beleszülettek az internetes társadalomba, számukra már természetes ez a közeg.
• ·Alfa nemzedék?: Ez a legújabb megfogalmazás a mai kétéveseket jellemzi. Kíváncsi vagyok rájuk mi lesz a jellemző? Mennyire gyors a fejlődés? Mikor lesz szükséges egy újabb kifejezésre?

Szomorúan állapítottam meg, hogy egy X – generációs digitális bevándorló vagyok. Ezek a kategóriák azonban csak iránymutatók. Nyilván van a baby – boom generáció szülöttjei között is olyan, aki profin kezeli a számítógépet és lépést tart a technológiai fejlődéssel valamint az én generációm tagjai között is lehet olyan, aki elzárkózik az internet használatától és csak a legszükségesebb esetben használja.

Beszélhetünk egy új embermodellről, a homo informaticusról? A válasz igen. Az informatika megjelenése mindenképpen elkezdte átformálni az embert, megváltoztatta és késztette a változások okozta helyzetek lereagálására.

Ki, hogyan reagál? A legnagyobb behozni valója a bevándorlóknak van, mivel legtöbbjüknek már felnőtt korban kellett elsajátítani az informatikai ismereteket. A hódítók az újdonság erejével fedezik fel a netet és a virtuális világot. A derékhad belátta, hogy muszáj lépést tartani a változásokkal. A kívülrekedtek nem élnek az internet adta lehetőségekkel. Ez elég durván hangzik, de számos oka lehet: hátrányos helyzet, hiányos alapismeretek (írás – olvasás).

Érdekes módon a bennszülötteknél is megtalálható ez a hármas kategória, csak más elnevezésekkel: leszakadók, csipegetők és új hódítók. A két csoport közti hasonlat is azt mutatja, hogy nem élesek a határok és bizonyos hátrányok megfelelő háttérrel és akarattal behozhatók.

A digitális bennszülötteket a társadalmi tényezők és az internet nagyban befolyásolja és változtatja. Mivel ez a fiatal generációt érinti, így különösen oda kellene figyelni, hogy megtanulják helyesen alkalmazni a netet. (Itt megint megemlíthetném a digitális kultúra fogalmát, de nem teszem, mivel előző bejegyzésemben már utaltam rá.) Nem mutogatnék ujjal a felelősökre sem, mert szerintem nem is lehet, hanem inkább itt az iskola és a szülők megfelelő kooperációjára utalnék. Nem hárítanám a felelősséget egyikre sem kizárólag, hanem megfelelően meg kellene tanulniuk együttműködni.

Nem vagyok digitális bennszülött, de aktívan használom a netet (még ha nem is vagyok igazi webkettes), de a sajátosságait én is tudom magamon tapasztalni. Megszoktuk, hogy az internet gyorsan választ talál a kérdéseinre, kulcsszavakra rá tudunk keresni, így nem biztos, hogy az egész szöveget végigolvassuk, megváltozik az olvasástechnikánk és türelmetlenek tudunk lenni, amikor lelassul a rendszer. Olvassuk vissza a facebookon lévő bejegyzéseket, amikor az első órai közvetítések voltak, vagy amikor az első próbaóránk volt SL-ben. Frusztrációnkat nem tudtuk magunkban tartani, azonnal meg akartuk osztani egymással. Mégis mi mutatja, hogy „csak” bevándorló vagyok? Ha megtaláltam a keresett cikket, vagy könyvet, akkor valahonnan megpróbálom megszerezni vagy kinyomtatni. Tudom, nem környezettudatos, de csak gépről nem tudnék tanulni és olvasni. Szeretek aláhúzni, kiemelni és a lap oldalára jegyzetelni. Élek is az internet adta lehetőségekkel meg nem is.

Megfigyeltem magamon, ha sokat ülök a gép előtt, akkor az valamilyen szinten „felpörget”. Túl sok az információ, túl sok a feladat, az agyam meg csak kattog rajta. Nem csodálom, ha gyerekek is izgágák lesznek tőle. Azonban egy hiperaktivitás nem írható csak az internet és az ingergazdag környezet számlájára. Az állandó online állapot is feszültséget kelthet. Késztetést érzünk, hogy gyakrabban okostelefonunkra pillantsunk, átfussuk leveleinket, megnézzük a facebookos és twitteres bejegyzéseket és hozzászólásokat, esetleg gyorsan reagáljunk is rájuk. Így igazából meghatározhatatlan, hogy mennyi időt töltünk is az interneten.

Sokszor mondják, hogy az internet egy megfelelő eszköz ahhoz, hogy kapcsolatot tartsunk egymással. Ezzel vitatkoznék is meg nem is. Akikkel nem találkozom nap mint nap, velük tényleg egy jó alternatíva a telefon mellett, hogy így „beszélgessünk” egymással és tartsuk egymással a kapcsolatot. De ennyi. Nem lógok állandóan a facebookon, keresek olyan ismerősöket, akikkel eddig sem nagyon beszéltem és nem csicsergek minden haszontalan dologról. Egyszerűen felesleges időpazarlásnak tartom. Lassan 3 éve itthon vagyok a gyerekekkel és eszembe sem jutott, hogy én most be lennék itthon zárva és ki lennék zárva a társasági életből. Ennek bevallom őszintén nem az internet az oka. Nyilván az én személyiségemből adódik, de megismerkedtem új emberekkel, a gyerekekkel is aktív társasági életet élünk, valamilyen programot mindig kitalálunk. Számomra ez sokkal fontosabb, minthogy a gép előtt ülve ismeretlenül fórumozzak, csak úgy beszélgessek. Kialakítottunk egy összetartó közösséget, akikkel közös programokat szervezünk. Így is lehet hálózatosodni bevándorlók módjára. J Viszont most, hogy újra folytatom tanulmányaimat, így az internet újra jobban az életem részévé vált. Nem egyszerű beosztani az időmet, de megpróbálom megfelelően menedzselni J

Ami mindenképpen könnyebb azoknak, akik beleszülettek ebbe a világba az a tanulás. Az ő esetükben talán egyszerűbben megvalósítható az életen át tartó tanulás, mivel megfelelő számítástechnikai ismeretekkel rendelkeznek és kiismerik magukat a világhálón. Könnyebben tanulhatnak egy e-learningen, mivel annak technikai háttere nekik már nem okozna gondot. Könnyebben utánanéznek annak, ami érdekli őket, hatékonyabban kezelik az információkat.

Érdekes kérdés vetődött fel az előadáson: Miből lesz az emléknyom? Kell tudnom az egész szöveget, vagy elég lesz esetleg, ha a keresőszavakra emlékszem? Ebben lehet, hogy megint kiütközik, hogy csak bevándorló vagyok. Én könnyebben emlékszem a kézzel írt jegyzeteimre (mert én hallottam, láttam, írtam), amin kiemeltem a lényeget, firkáltam a lap szélére. De lehet, hogy ez csak annak köszönhető, hogy vizuális típus vagyok? Ha kitartóan nézném és olvasnám a képernyőt, akkor ugyanúgy meg tudnám jegyezni a rajta lévő tartalmat? A keresőszóról meg könnyen asszociálnék?

Mindenesetre azokat a jellemzőket, amik közül most én is néhányat kiemeltem, amik a digitális bennszülötteket jellemzi, mindenképpen figyelembe kellene venni az oktatás területén. Lehet, hogy egy mai gyereknek már nem elég egy aranyos, magával ragadó, határozott személyiségű tanár? Tényleg csak az új technológiákkal lehet őket megfogni? Azért sajnálnám, ha ez csak így lenne. Szükség van a személyes élményekre és kapcsolatokra is. Meg kell találni az egyensúlyt, hogy milyen arányban lehet bevonni az új technológiákat az oktatás különböző területére.

Szó volt az előadáson az optimista és pesszimista látásmódról is. Én nem tudnék állást foglalni egyik oldal mellett sem. Az internetnek talán ugyanolyan arányban vannak jó és rossz oldala. Emberek hozzáállása, felfogása alapján változhat a két oldal: ami az egyiknek jó az a másiknak rossz és fordítva. Számomra meglepő volt, hogy a hallgatók, akik már az Y – generációhoz tartoznak, elég negatívan jellemezték saját magukat. Ennek kíváncsi lennék az okára.

Három érdekes kérdés merült fel az előadás végén:

Hogyan lehet a sajátosságokat az oktatásban alkalmazni? Ki kellene használni a bennszülöttek nyitottságát és ismeretét a számítástechnika világában és a digitális világban. Valamilyen szinten alkalmazkodni kellene a megváltozott körülményekhez és nem továbbra is a kőkorszaki módszerekhez alkalmazkodni. A házi feladat letölthető lehetne egy közösségi oldalról, vagy közös dokumentumban együtt szerkeszthetnék meg a feladatot. Fel lehetne használni a konnektivizmus és az e-learning egyes elemeit akár az általános iskolai oktatás terén is. Itt azonban megint előkerül a megfelelő technikai háttér kérdése is…

Kinőhető-e a digitális bennszülöttség? Ha megnézzük az alkategóriáit (leszakadók, csipegetők, új hódítók), akkor szerintem az ember egész élete során nem egy kategóriába lesz besorolva. Ennek oka lehet pl. az élethelyzet, életkori sajátosság, stb. Egy leszakadóból lehet csipegető, vagy akár hódító is, de egy csipegető akár le is szakadhat, vagy új lendületet véve hódítóvá is válhat.

Mire figyelmeztetnek a különböző típusok? Nem szabad skatulyázni. Fontos lenne a differenciálás és fejlesztés. Az emberek mint minden másban is különbözőképpen tanulnak, gondolkodnak. Figyelembe kellene venni a személyiséget is, aki a gép mögött ül.

Ehhez hasonló kérdések eddig is voltak az oktatásban, csak ezek is modernizálódtak és alkalmazkodtak a felgyorsult világhoz.