Vallomás és (ön)kritika a konnektivizmusról

Ez a témahetet talán mindenki nagy érdeklődéssel várta. Végre nem csak csináljuk, hanem beszélünk is róla. Sok dologgal itt szembesültünk: mit csinálunk jól és mit kevésbé jól. A kommentekben mindenki leírja a véleményét és kiderül, hogy a közös feladatokat illetően is mást-mást gondolunk. Na de kezdjük az elején.

Februárban felhívták a figyelmünket arra, hogy ezt a kurzust akár már ebben a félévben is felvehetjük, így jövőre több időnk maradhat a szakdolgozat írására. A tárgy felvétele után megkaptuk a követelményeket. Régi berögzült szokás szerint én is elsőként megnéztem, mit kell teljesíteni és mi a pontos követelménye. Nekem már az elején tetszett, hogy két alternatíva volt megadva: hagyományos konzultációk, amik után szóbeli vizsgát kell tenni, vagy ezt kiválthatóm egy gyakorlati résszel:

• A szóbeli vizsga kiváltható egy konnektivista módszertannal támogatott csoportos képzésben való aktív részvétellel:
• heti 2, egyenként legalább 12ezer karakteres önálló blogbejegyzés
• heti 28 egyenként legalább 500 karakteres komment
• hetente legalább 28 témához kapcsolódó tweet
• RSS használat
• legalább 1 prezentáció alapú webinárium 15-20 percben
• egyéni fogalomtérkép szerkesztése
• részvétel a közös záródokumentum szerkesztésében.

Blog, RSS, webinárium, fogalomtérkép? Na és a hozzájuk kapcsolódó számok, amik ezek mennyiségét jelentik! És mindez a Facebook-on? És nem utolsó sorban mi is az a konnektivizmus? Azt hiszem rendhagyó módon a Hype görbét egy erőteljes mélyrepüléssel kezdtem. Millió kérdés motoszkált a fejemben, hogy ezek mit is takarhatnak, és hogy tudnám én ezt időben megoldani. Mivel szeretem a kihívásokat és nagyon kíváncsi is voltam, így belevágtam. Talán az fogott meg legjobban, hogy nem simán az elméletet akarják belém sulykolni, hanem a tudásért nekem is aktívan tennem kell valamit.

Vettem egy mély levegőt és elkezdtem a regisztrálásokat. Ekkor már kifelé jöttem a gödörből és reményteljes várakozásba kezdtem. Végül is, mindenhova sikeresen regisztráltam, nagy baj már nem lehet. A terv a következő volt: a heti 28 komment és tweet napi 4-4 felosztásban megoldható, az első blogot megírom rögtön, a másodikat kedd magasságában. Na de ember tervez… Már az első héten megcsúsztam, amikor az élő közvetítés kicsit zajos volt és gyakorlatilag nem hallottam semmit. Ekkor újra elbizonytalanodtam. Két kisgyerek mellett lesz nekem erre időm? Mert nem azzal volt a baj, hogy ez nem érdekel, vagy esetleg nem megfelelő IKT ismereteim miatt nem tudom teljesíteni. A szűk keresztmetszet nálam az idő volt. Na de ha már belevágtam, akkor csak nem adom fel. Lassan sikerült megtalálnom a ritmusomat, amit a való élet gyakran felülírt, de kitartottam.

Egyik konzultáció alkalmával felvetődött, hogy 2 hét, mint előkészítő szakasz, állt rendelkezésünkre a regisztrációkra. Sokan hiányolták, hogy nem kaptunk semmilyen segítséget ehhez. A válasz erre talán elsőre meglepő, de ha belegondolunk van igazságtartama. Az önszabályozó tevékenységnek már be kellett indulnia ekkor. Aki nem vette az első akadályokat, az valószínű később sem lett volna alkalmas a csoportmunkára. Ezzel biztos lehet vitatkozni, főleg azok tudnának másként érvelni, akiknek nem sikerült a csatlakozás, vagy az elején lemorzsolódtak. Kíváncsi lennék az ő álláspontjukra is.

Én már a legelején az egyik bejegyzésemben módszernek neveztem a konnektivizmust:

Végre nem csak tanulunk új módszereket, hanem rögtön ki is próbáljuk őket. Saját bőrünkön tapasztalhatjuk a konnektivizmus minden előnyét és hátrányát. Kicsit olyan, mintha két legyet ütnénk egy csapásra: aktívan részt veszünk egy új oktatási formában és új ismereteket is elsajátítunk. Végre kihasználjuk a 21. sz. adta informatikai „csodáit” és nem süppedünk bele a kényelmes tanár előad – diák jegyzetel és magol formába.

Erre Tündy rögtön válaszolt is: „De, azt már megtanultam, hogy az általad említett konnektivizmus meglehetősen vitatott abban a kérdésben, hogy nevezhetjük-e módszernek.”

Hát igen, ez a hét is során többször felmerült és azt hiszem mi sem jutottunk dűlőre benne. Én viszont maradtam a módszernél.

70-80 fő jelentkezett a csoportba, de nagyon nagy volt a lemorzsolódás aránya. Sokan már a regisztrációk során abbahagyták és bele sem vágtak, mások az első pár előadások után fejezték be aktivitásukat. Vajon mi lehetett az oka? Mindenkinek a ráfordított idővel volt gondja? Vagy belátták, hogy számukra ez nem a megfelelő tanulási út. Végül is menekülési útvonalnak ott volt a vizsgázási lehetőség.

A csoport igazán akkor tudna a legjobban hatékonyan dolgozni, ha a létszám 100 fő körüli lenne. Akkor tudnánk igazán a régi berögzült szokásainkat levetkőzni, nem arra figyelnénk, hogy egy-egy hozzászóló honnan jött, hanem egyszerűen hatékonyabban működne a kommunikáció és a tudásmegosztás. Nagy létszámmal működhetnénk igazi hálózatként. Mivel kevesen vagyunk, így igazán mindenki mindenki bejegyzését olvassa és kommenteli. Ritkán adódik csak, hogy egy-egy bejegyzés komment nélkül maradt. Bevallom nekem már sikerült, de valószínű nem az volt a legjobb írásom. Nagy létszámnál, ha valahol felbukkan egy jó bejegyzés, akkor az emberek elkezdenek körülötte csoportosulni. Mivel senki sem teljesít azonos mértékben és nem minden téma kedvére való, így ezek a csomópontok változhatnak.

A konkrét témák adottak voltak és heti ritmusban váltották egymást 10 héten keresztül. Néha kicsit feszítettnek éreztem a tempót és tovább maradtam volna egy témánál. De ez persze az érdeklődési körömtől is függött.

A bevezetés, ami a kezdő lökést adta, egy élőben közvetített előadás volt. Először furcsa volt így részt venni az előadáson, mivel csak hallhattam és nem tudtam aktívan részt venni az óra menetében. Aztán lehetőségünk adódott, hogy Twitteren hozzászóljunk. Ez már engem is aktivitásra és közös gondolkodásra késztetett. Személy szerint én ezt egy nagyon jó ötletnek tartom, engem nagyon motivált. Pár hete tovább bővült az órán való részvétel lehetőségei. SL-ben az ELTE PPK virtuális Oktatási környezetében avatárommal beülhettem az órára, ahol láttam és hallottam a ppt-t és egy kamera segítségével az élőben jelenlévőket is. Persze lehetne hőbörögni a technikai gondok miatt, de nem teszem, mert ez egy kísérleti fázisban és élő előadás során úgy gondolom előfordulhat. Az órán ülve jöttek a berögzült tanulói szokások. Chaten beszélgettünk, ismerkedtünk és együtt nevettünk, amikor az egyik avatar kissé elfáradva összedőlt J. Örülök, hogy kipróbálhattam ezt a tanulási módot is, és saját tapasztalatot szerezhettem!

Nézzük, hogyan boldogulok és boldogul a csoport az eszközökkel:

• Blog: Az elején nehezen tudtam elképzelni, hogy én majd írok valamit és azt mások is elolvassák, véleményezik. Hát igen, nem ebben nőttem fel, még tanulom a webkettességet. Nehéz volt elképzelnem, milyen stílusban kellene írnom. Azért mégis olvasni fogják mások is, hallgatók, tanárok, esetleg külsősök egyaránt. Szerintem mindenki megtalálta szépen lassan önmagát, és hangját is. Az első blogban az előadásban elhangzottakra kell reagálnunk, míg a másodikban a témahét összegzését kellene leírnunk. Ezt se egységesen csináljuk: van, aki kiemel egy-egy témát, van, aki végigviszi az előadást, van, aki sok szakirodalmat használ, van, aki keveset. És mégis, szerintem mindegyik nagyon jó bejegyzés.
• Podcast: Most mélyen hallgatok. Mindjárt vége a kurzusnak és még mindig nincs kész. Az oka? A sokat emlegetett időhiány. Tudom, most már meg kell csinálnom, de a többi feladat mellett… na de nem engedek az elefántnak és a hét végére elkészülök vele! A csoport többi tagja is halogatta, lassan készülnek az előadások.
• Twitter: Itt kellene a témához kapcsolódó impulzív gondolatainkat megosztani. Bevallom, nekem ez akkor sikerül igazán, amikor tudom, hogy hozzá tudok szólni az előadáshoz. Egyébként a csoporton belül is a témával kapcsolatos linkek küldése megy. Ez talán a leggyorsabb módja annak, hogy meglegyenek a tweetjeink.
• Fogalomtérkép: Ezt a programot nem ismertem, de nyelvtanárhoz méltóan alkalmaztam az őskori változatát – csomagolópapír, színes filcek. Használata egyszerű, jól átfogja és összekapcsolja a heti témákat, gondolatokat. Érdekes, hogy MA képzésen sem alkalmazzuk, pedig egy számítógép legalább van a termekben. (Vagy legalábbis abban, ahol mi vagyunk konzultáción.)
• Közös dokumentum: Talán erről ment a legtöbb bejegyzés a hét folyamán. Nehezen találtuk, hogy pontosan mit is kellene beleírni. Saját gondolatot, szakirodalmi hivatkozást, vagy mindkettőt. Ahogy elnéztem, mi a tutira mentünk és a szakirodalomból ollózgatunk, saját gondolat alig jelenik meg. Van, aki lelkesen szerkesztgeti, van, aki csak néha tesz hozzá. Egy biztos, azonnal reagálni kell, különben már szinte minden fontos dolog említésre kerül benne. Mivel nem volt megbeszélve, vagy pontosabban mondva nem figyeltünk rá, nem egységes a formája. Ez talán a régi berögzült szokások számlájára is írható, mivel nem lett a szánkba rágva a formai követelmény, nem törődtünk vele. Ettől függetlenül, szerintem a csoport munkáját tükrözi, kiemeltük benne a számunkra fontos dolgokat és új ismereteket.

Ejtsünk néhány szót a szerepekről. Először nézzük a tanárt, aki itt facilitátorként jelenik meg. Támogat, koordinál minket, felvázolja a témahetek tartalmát. Az elején furcsa volt, hogy mi itt voltunk, a munkát elkezdtük és nem volt tanári jelenlét. Ő, egy amolyan Big brother – a nagy testvér, aki mindent lát. Ettől függetlenül folyamatos visszajelzést kapunk munkánkról, hiszen társaink elolvassák bejegyzéseinket és kommentelik őket.

Nekünk, résztvevőknek is másként kell hozzáállni a munkához, mint egy hagyományos oktatási környezetben. Már az elején beindult az önszabályozó tevékenységünk, mindenki kialakította a saját ritmusát és időbeosztását. Mivel kevesen vagyunk, jól megfigyelhető, hogy ki mikor készíti el a bejegyzéseit és mikor aktív facebook-on. A konnektivizmus a belső motivációra épül. Vajon minket tényleg nem befolyásol az a külső motiváció, hogy ha ezt megcsináljuk, akkor nem kell vizsgáznunk? Ha nem lenne tétje, akkor is dolgoznánk vele ennyit? Talán ez lehet az oka, hogy miért nem terjedt el még jobban a konnektivizmus. Az emberek konkrét cél és eredmény (papírom lesz róla) nélkül fognak tanulni.

Az előadás végén szó volt a látszatkonnekt effektusról, melynek jellemzői:

• Skálafüggetlenség látszata

o   Kis, könnyen áttekinthető csoport

o   Eltérő aktivitás

o   A bejegyzések hozzászólásai gyakran értelmezőek reproduktív helyett

• Információáramoltatás eltérései

o   Twitter: változó tartalom, kevés a párbeszéd és a saját gondolat

o   Közösség: a Twitterrel ellentétben FB-n kevés a külső hivatkozás

o   Blog: impulzív és összegző bejegyzés egyszerre készül el

o   Dokumentum: közös jegyzetként funkcionál vagy az új közös tudást tükrözi

Legyünk reálisak. Ezeket a mi kis csoportunk is produkálja. Akkor mi nem is konnekt csoport lennénk? Szerintem mindenképpen. Megpróbáltuk és nekünk így sikerült. Attól még lehetünk sikeresek, hogy nem hoztuk a papírformát. Így is sokkal többet tudunk annál, aki esetleg 5-re vizsgázik ebből a tantárgyból. Ez volt eddig az első tantárgyam, ahol ilyen aktivitással végig kellett dolgoznom a szemesztert, de itt is tanultam a legtöbbet. A puding próbája az evés. Kipróbáltam a konnektivizmust, megpróbáltam a régi berögzült szokásaimat levetkőzni és valami újat alkotni. A legnagyobb ellenség a folyamat során talán nem is az idő volt, hanem saját magunk. Túl kellett lépni önmagunkon, bátran nyitni és kitartani. 

A hálózatelmélet oktatói alkalmazása: Konnektivizmus

Az oktatás egy hosszú folyamaton ment keresztül, míg elérte azt a mai modern formát. Régen közösségeken, családon belül folyt az oktatás és nevelés, majd később ez egyre jobban intézményesült. A pedagógusokra is egyre több szerep várt, nem volt elég tanítaniuk, vigyáztak a gyerekekre, erkölcsi nevelésben is részt vettek, megpróbálták őket felkészíteni az életben való boldogulásra. Persze ezekben nem kis szerepe van a családnak is. A technika fejlődése mellett az oktatás sem mehetett el szótlanul. Kihasználta az adott lehetőségeket és beépítette az oktatás folyamatába. Így kerültek felhasználásra a könyvek, később a tévé, rádió és majd a számítógép. Az internet elterjedése előtt gondot okozott a tudásmegosztás és a hálózatosodás, mivel ennek technikai akadályai voltak. Az internet elterjedésével azonban már lehetőség adódott az eltérő térben és időben lévő emberekkel is kapcsolatot kialakítani. Kezdetben inkább az információszerzés volt a fő cél. (web1-es alkalmazások) manapság pedig már a web2-es alkalmazásokról beszélünk. Már nemcsak az információszerzés a cél, hanem a tudásmegosztás és az együttműködés is. Kommunikációk és közösségek jönnek létre, amik a tanulásban is rengeteg lehetőséget nyújtanak. Ezeket az új lehetőségeket muszáj kihasználni, hiszen adottak és megkönnyítik, meggyorsítják az oktatás folyamatát. Csak élni kellene velük.

Ugyanúgy, mint korábban az oktatásnak is reagálnia kell a gyors fejlődésre és a technika nyújtotta lehetőségekre. Mivel nem csak a technika változik, hanem velük együtt az emberek is. Már én is mondhatnám: „Bezzeg az én időmben!” vagy „Ezek a mai fiatalok!” Pedig ők sem tesznek mást, mint reagálnak a fejlődésre: számítógépet használnak, chatelnek, közösségi életet élnek a neten és megszokták a gyors információáramlást. Ezeket az oktatásban is figyelembe kellene venni, mivel egy monoton, kötött tananyag nem minden esetben kötheti le a diákok figyelmét, akik a pörgéshez vannak szokva.

És ezzel el is érkeztünk egy új dologhoz (szándékosan nem akarom használni sem a tanuláselmélet sem a módszer kifejezést) a konnektivizmushoz.

Mi is a konnektivizmus? Megmondom őszintén a kurzus kezdetéig nem hallottam róla. Talán ezért is mertem belevágni, mert nem tudtam mi vár rám. J Most már tudnék róla mesélni, de majd a következő bejegyzésben. 

A konnektivizmus vagy hálózat alapú tanulás George Siemens és Stephen Downes nevéhez fűződik. Három terület metszéspontján helyezkedik el: informatika pedagógia és hálózatkutatás. A hálózatalapú tanulás tömören a hálózatelméletek pedagógiában való alkalmazását jelöli.

Az előadás során többször felmerült a kérdés, hogy tanuláselmélet vagy módszertan-e. Ollé Tanár Úr blogjában a következőt találtam:

„…a konnektivizmus lehet, hogy mégsem tanuláselmélet.

• a tanuláselméletek általánosíthatók, a konnektivizmus nem
• a tanuláselméletek leírhatják, hogy a tanulás életkorok szerint miben különbözik, de nincs olyan életkor, ami kimarad, mindenki képes tanulni – a konnektivizmushoz legalábbis fiatal felnőttnek kell lenni
• a tanulás hatékonysága függ az életvezetéstől, de nem csak egy speciális életvezetésben történik tanulás – a konnektivizmus csak bizonyos körökben értelmezhető, speciális szemléletmód és életvezetés szükséges a működéséhez
• a hatékony tanulásnak van módszertana, de nem szükséges hozzá előképzettség – a konnektivizmus csak akkor működőképes, hogy ha az IKT kompetencia (ismeret, attitűd, érték) megfelelő mértékben fejlett
• az önszabályozás a tanulás eredményességét befolyásolhatja, de nem szükséges feltétel a tanulási folyamat kialakulásához – a konnektivista folyamat önszabályozás nélkül létre se jön” http://blog.ollejanos.hu/2011/01/27/konnektivista-uveggyongyok-2-a-didaktika-vara/

Ez alapján inkább új oktatásmódszertannak tekinthetjük. Én is efelé hajlok, de ennek eldöntése azt hiszem nem az én feladatom.

A konnektivizmus elsősorban felnőtteknek ajánlott mivel önirányításra, tudatos koncentrációra van szükség. A résztvevők skálafüggetlen hálózatot alkotnak. Közel azonos kapcsolódási pontoknak kell létrejönnie ahhoz, hogy egy erős, működőképes rendszer alakuljon ki. Az információszerzés az egyik kapcsolódási pont, aminek fő eleme a kommunikáció. Nem azon van a lényeg, hogy minél több információt szerezzek, hanem, hogy minél többet megosszak.

Eszköztár:

A konnektivizmusban fontos, hogy előre megadjuk a konkrét témát, amivel foglalkozni szeretnénk. A témák 1-3 hét alatt gyors ritmusban cserélődnek. A tudásmegosztásra és információcserére a következő eszközöket alkalmazzák:

• A bevezetésben fel kell dobni egy konkrét témát, ami kezdő lökést ad, segít elkezdeni a gondolkodást. Ez lehet például egy előadás is.
• Blog: Mi kettőt írunk, de lehetne 3-4-et is. A lényeg, hogy az elsőben a kezdeti benyomásokat, első gondolatokat kell megfogalmazni, míg a másodikban a témáról való kommunikációk során szerzett új ismereteket, tapasztalatokat.
• Podcast: Ez lehet, például a Ustream-en felvett előadás, aminek célja a tartalomközlés. Ez követhető élőben is, de bármikor vissza is nézhető. Ez akár a bevezető szakaszban is alkalmazható, amikor egy téma kerül bemutatásra.
• Twitter: Itt lehet közölni a gyors reflexiókat, az impulzív gondolatokat, és új tartalmakat is meg lehet itt osztani. Ideális akkor lenne, ha a résztvevők itt akár a saját gondolataikat osztanák meg és reflektálnának egymásra.
• Térkép: A fogalomtérképpel nagyon jól elemeire lehet szedni egy témát és mivel folyamatosan készül és folyamatosan bővül, egy jól áttekinthető részletes térképet kaphatunk.
• Dokumentumok: Ez a közösen készített dokumentum mutatná meg igazán a közösen kreált új tudást.

Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a konnektivizmus nem más, mint online eszközök használata. Aki, viszont benne van, az érzi igazán, hogy emögött milyen komoly munka és tudás áll.

Alapja a hálózati munka, ahol egy konnektivista csoport jön létre. Ebben a csoportban sokkal több résztvevő van, mint egy hagyományos csoportban, ahol már 3-5 fő hatékonyan tud együtt dolgozni. Itt az önálló tanulásszervezésen van a hangsúly. A tanárszerep megváltozik, mivel itt a támogatáson és koordináláson van a fő hangsúly. Az itt megjelenő tanulási folyamat a zárt oktatással összeegyeztethetetlen, mivel itt a gyenge kapcsolatokra épít, az ismeretátadás pedig fokozottan horizontálisan jelenik meg. Kialakulhatnak itt is csomópontok (a hagyományos oktatásnál horizontális hálózat van, mivel a tanár beszél és irányít), de ezek csak átmenetiek. Ezek a csomópontok azonban csak tartalmiak. Oda csoportosulnak jobban a résztvevők, aki éppen érdekesebb bejegyzést készített, vagy érdekesebb információt osztott meg. Ez főleg akkor érvényesül, ha 100 fős körüli a csoport. Ekkor egy-egy érdekesebb bejegyzés köré csoportosulnak az emberek és ott folyik a nagy kommentelés. Egy másik témában viszont lehet, hogy egy másik résztvevő ír érdekes dolgokat, így az egyének egymást követve átmennek egy másik csomópontra.

A konnektivizmus kilenc elve, mely segít egy képzési modell megvalósításában:

„A tudás mint hálózat

1. Minden tudás leírható hálózatként.

2. A tanulás hálózatszervező tevékenység.

3. Az új tudás elsajátításához a meglévő tudásháló releváns részeit kell előfeszítenünk.

A közösség szerepe

4. A közösségben való tanulás inspirál.

5. A közösségi tanulásban a vélemények különbözősége formálja az egyéni gondolkodásmódot.

6. A témák iteratív tagolása segíti a megfelelő fókusz kialakítását.

A kapcsolatok jelentősége

7. A hálózati tanulásnak legalább két szintje van: személyközti (interperszonális) és személyen belüli (intraperszonális).

8. A kapcsolatokra való fókuszálás serkenti a kreatív gondolkodást.

9. A különböző területek közötti kapcsolatok feltárása ma alapvető készségnek számít.” http://www.integralvision.hu/ezt-irtuk/konnektivizmus-9-alapelve

Látható, hogy ebben a tanulási környezetben másként épülnek fel a tanulási folyamatok és a szerepek is megváltoznak.

Tanári szerep:

• Ellentétben a hagyományos oktatással a tanár itt facilitátori szerepben jelenik meg. Felvázolja az előzetes tartalmat, témákat például egy előadás keretében.
• Biztosítja a kreatív környezetet a résztvevőknek.
• Ő is a folyamat részese, de szinte láthatatlan módon biztosítja a csoport működését.

Tanuló:

• Mivel itt az önszabályozás fontos szerepet játszik, ezért a fő hajtóerő a belső motiváció. Az egész folyamat az önirányításra épül.
• A tanuló motivációját még a csoportdinamika hajtja.

Differenciálás:

A hagyományos oktatásnál, az e-learningnél folyamatosan hangsúlyozzuk a differenciálás fontosságát, az egyéni különbségek figyelembe vételét. A konnektivizmus során a facilitátor és a résztvevők nem tudják ezt figyelembe venni, mivel az egész folyamat differenciált. A résztvevők nem egyforma kommunikációs és eszközhasználattal rendelkeznek. Viszont mindenkinek lehetnek jó meglátásai, még ha nem is egyforma előismerettel rendelkeznek. (Persze arra figyelni kell, hogy ne egy a résztvevőktől teljesen idegen témában kelljen véleményt alkotniuk és információt cserélniük.)

Értékelés:

• Diagnosztikus: A diagnosztikus érékelésnél felhasználják és figyelembe veszik az előismeretet. A konnektivizmusnál ez nem megoldható. Fontos, hogy a konnektivista csoportban tanulóknak legyen elméleti alapismerete, véleménye a témáról, mert különben nem tud aktívan részt venni a munkában.
• Formatív: A konnektivizmusnál az egész folyamat formatív értékelés. A résztvevők állandó visszajelzést kapnak: kommentelik egymás írásait és a megosztott dokumentumokat.
• Szummatív: Az emberek többsége nem teljesít magas színvonalon, ha a végén nem kap semmilyen elismerést vagy papírt. Ezért érdemes behozni a csoportba magas motivációjú embereket, akik újra és újra fellendítik a hozzászólásokat, dinamikát adnak a csoportnak.

Látható, hogy a konnektivizmus egy jól átgondolt módszer. (Hát igen, a végére kimondta. Én annak veszem.) Saját bőrünkön is tapasztalhatjuk, hogy igaz, sok energiaráfordítással, de működik. Vajon miért nem terjed el akkor? Szó volt az előadáson is a Hype görbéről. Az előadáson is elhangzott, én eddig nem ismertem, gondoltam utánanézek.

Egy új technológia kialakulásának 5 fázisa van:

• Technológiai ötlet
• Felfokozott várakozás
• Kiábrándulás völgye
• A kivilágosodás lejtője
• A használat fennsíkja http://www.ik.sote.hu/networkshop2007/phu/028.pdf

A konnektivizmust 2005-ben álmodták meg és a nagy várakozások után most a kiábrándulási szakaszban van. A kezdeti lelkesedés (végre valami új és modern) után rájönnek az emberek, hogy ez csak úgy működik, ha az ember napi szinten foglalkozik vele. De ha a konnektivizmus hozza a papírformát, akkor ebből a gödörből hamarosan kilábal és fokozatosan elterjed. De vajon majd tényleg ez fog történni? Lesznek olyan lelkes emberek, akik időt és energiát nem spórolva végigcsinálnak egy konnektivista kurzust? Ez a jövő zenéje, de egy kicsit szurkolok neki. J

A tanítás és tanulás új koncepcionális keretei

A számítógép és az internet elterjedésével kezd az oktatási környezet is megváltozni. Itt is figyelembe veszik a változásokat és ezeket próbálják beépíteni az oktatás – nevelés folyamatába. Paradigmaváltásról csak akkor beszélhetünk, ha a régi modell már nem alkalmas a magyarázatra. Vajon mikor jön el az a pillanat? Vagy eljön egyáltalán? Mivel nem lehet mindent csak számítógéppel támogatott oktatással elsajátítani (tárgy specifikussága, diákok mentalitása) ezért ez talán nem fog bekövetkezni, de az arányok biztos el fognak tolódni.

Problémaközpontú tanulási környezet:

Az internetes kommunikáció, számítógép hálózatok, adatbázisok, oktatóprogramok új lehetőséget nyújtanak a tanítási és tanulási környezet átalakításában. Ettől talán sokan félnek és az oktatás elszemélytelenedését látják benne, de szerintem ennek elterjedésének a legnagyobb akadálya saját magunk lehetünk. Vagy inkább az elefánt effektus. Nem ismerjük, nem tudjuk a pontos alkalmazását, tehát ez jó nem lehet. Ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani rohanó világunkkal és a gyors információáramlásokkal, muszáj lépést tartani a fejlődéssel. Pozitíven kell hozzáállni a dolgokhoz és nem rögtön az első nehézségnél kritizálni.

A problémaközpontú tanulás alapkoncepciója Komenczi megfogalmazásában:

• A tanulás problémák önálló megoldásán alapuló személyes tudáskonstrukció.
• Eredményessége feltételezi a tanuló aktivitását, érdeklődését és motiváltságát,
• Rendelkezésre áll a megfelelő tudásbázis megfelelő pedagógiai instrukciókkal és tanulástámogatással
• A problémák valósak, hitelesek vagy valós szituációkkal és eseményekkel, folyamatokkal hozhatók kapcsolatba – felkeltik a tanulók figyelmét, kíváncsiságát
• A problémaközpontú tanulás sajátos kontextusban lejátszódó, közvetve vagy közvetlenül társas folyamat

A mai fiatalok figyelmét a legjobban a számítógéppel és a különböző internetes dolgokkal lehet a legjobban felkelteni. Az új és valós környezet aktiválja, motiválja őket. Az egész tanulási folyamatot talán nem is tanulásnak tekintik. Ha például nyelvi órára beviszünk egy rövid filmet, vagy youtube videót, amit többször lejátszunk, kigyűjtjük a szavakat és kifejezéseket, valamint megbeszéljük a történéseket, akkor a diákok jobban együttműködnek, játékos tanulásnak fogják fel az egész órai munkát. Nem veszik észre, hogy mennyi mindent csináltak. Miért ezt a példát hoztam? Mert próbáltam már, és láttam, hogy ez így tényleg működik.

Problémaközpontú tanulási környezet kialakítása:

• Tananyagfejlesztés: az adott terület releváns problémáit hiteles, valóságközeli szituációkban mutassa be. Ha aktuális kérdések, személyes tapasztalatok kerülnek megvitatásra, jobban felkeltik a tanulók figyelmét. Az a legjobb, ha a tanulót olyan reális helyzettel szembesíti, amely tényleges problémamegoldást igényel. Ilyen helyzet azonban nem mindig hozható létre, így megoldásként szóba jöhet a az adott témakör megfelelően szövegezett narratív bemutatása is.
• Tanulási folyamat szervezése: A problémákat különböző kontextusokban és minél több nézőpontból kell bemutatni. A tudás felhasználása így lesz a leghatékonyabb. Biztosítani kell, hogy a tanultak kipróbálhatóak legyenek különböző hiteles problémahelyzetekben. Amennyiben ez nem megoldható, akkor utalni kell arra, hogy a tanultakat hol lehet alkalmazni.
• Tanulási környezet kialakítása: Inspirálja és lehetővé tegye a társas tanulás különböző formáit, a csoportos problémamegoldást és a tapasztalat és kezdő problémamegoldók közti kooperációt. Ha ez nem megoldható, akkor alkalmanként csoportmunka alkalmazása ajánlott.
• Feladatkijelölés: Pontos és egyértelmű kell, hogy legyen. Figyelemmel kell kísérni a tanulási folyamatot, és ha szükséges, akkor támogatni kell. A folyamatos visszacsatolást lehetőségét integrálni kell a tanulási folyamatba.
• Tanulói kompetenciafejlesztés: Különösen azokra a kompetenciákra kell figyelni és fejleszteni, melyek az önálló tanuláshoz, a társakkal történő kooperatív tanuláshoz és az infokommunikációs eszközök felhasználásához szükségesek.

Az információs társadalomban az iskola és a tanárok számára a megfelelő médiakompetencia kialakítása az igazi kihívás. A tanárok már nem csak átadják az információt, hanem meg kell mutatniuk, hogyan lehet eligazodni az információk között, kritikusan értékelni a tartalmakat és megszűrni az információkat.

„A tömegkommunikáció régi és új formái, az informatika, a távközlés, és a média technológiáinak konvergenciája olyan összetett, mindenütt jelen levő és állandóan megnyilvánuló ikonikus, illetve szimbolikus környezetet generál a mai ember számára, amelyben egyre nehezebb eligazodni. A médiakompetencia az információáradatban történő tájékozódás a navigáció képességrendszerét jelenti. „Új típusú kulturális eszköztudás”, amelynek részét képezi a szokásosnál tágabban értelmezett „társadalomtudományi” műveltség, esztétikai iskolázottság és értékfelismerő képesség. Olyan ismeretek, képességek, beállítódások tartoznak ide, amelyek elsősorban a társadalom kohézióját fenntartó (és gondolkodását formáló) kulturális kommunikációra irányulnak. A médiakompetencia összetett képességegyüttes, amely magában foglalja az egyes technikai médiumok jellemzőinek, használatuk módjának ismeretén túl tartalmak létrehozásának, bemutatásának és megítélésének tudását is. A médiakompetencia legmagasabb szintjét az innovációra való hajlandóság, a kreativitás, a minőség felismerésének és létrehozásának képessége jelenti.” (Komenczi Bertalan: Elektronikus tanulási környezetek)

A jelenlegi oktatásban egyre jobban érződik, hogy az ipari társadalomból örökölt iskola szerkezete, szervezeti rendje, munkakultúrája, nem képes megfelelni a globális versenygazdaság és az egyre gyorsabban változó információs társadalom igényeinek és elvárásainak. Manapság pont a gyors fejlődésnek és információáramlásnak köszönhetően mindenkinek szüksége van tudásának megújítására. Ahhoz, hogy az egész életre kiterjedő tanulást integrálni lehessen a felnőttek életvilágába, a különböző tanulási aktivitások és változatos tanulási környezetek természetes rendszerét kell létrehozni.

Az ember születése óta folyamatosan tanul. Mégis, ha tanulásról van szó, akkor elsősorban a tanulás intézményesült formáira gondolunk, pedig rengeteg informális tanulási forma van jelen életünkben. Kezdve mindjárt a narratív tanulással, ami egy lapvető tanulási mód, mivel a gyermek így tanul a legtöbbet anyjától. A narratív tanulás érzelmileg telitett, mint minden kezdeti kommunikáció anya és gyermeke között.  Egy spontán anyanyelvhasználaton alapszik. Jellemzője az érzelmekkel teli hangsúlyozás és a hétköznapi kommunikáció közelsége.  Az absztrakció és a speciális terminológiák a körülírások és a metaforikus kifejezések használata miatt felesleges. A hangsúlyos kifejezések modellezik a hallgató és a tárgy közti érzelmi kapcsolatot.

A szülő és gyermek közti narratív tanulási helyzet kétirányú, mivel a gyerek az anyja elbeszélését figyelmesen hallgatva tanul és rögtön megtanulja ennek a közlési formáját is, mellyel visszaadja a történetet a felnőttnek. Először is képesnek kell lennie befogadnia az információt, és feldolgoznia majd másodszor meg kell tanulnia lineárisan és perspektivikusan visszaadni a történetet. A partner megfigyelésével megpróbálja megtanulni az elbeszélés sikerének titkát.

(http://www.standardsicherung.schulministerium.nrw.de/cms/upload/fids/downloads/2_narration_fingerhut.pdf)

Amint bekerülünk az intézményesült oktatásba, ez számít a tudásszerzés első számú és hiteles forrásának. Pedig az informális tanulás (pl.: családi környezetben) nem marad abba. A felsőoktatásnál kezd ez a szemlélet egy kicsit változni, mivel ott már adnak a külvilágra, de az informális tanulást még ott sem ismerik el.

Kialakulóban van hazánkban is a validációs rendszer. Derényi András és Tót Éva Validáció A hozott tudás elismerése a felsőoktatásban című tanulmánykötetükben a következőképpen fogalmazzák meg a validációt:

„Olyan eljárásról van szó, amelyben a legkülönbözőbb tanulási környezetekben megszerzett ismereteket, készségeket, kompetenciákat (hétköznapi kifejezéssel tudást) vetik össze előzetesen meghatározott referenciákkal (azaz egy adott képesítés vagy képzési program követelményeivel), és megfelelőség esetén elismerik, vagyis lehetővé teszik az adott képesítés megszerzését, vagy pedig a korábban megszerzett (hozott) tudást egy képzési program követelményeinek teljesítésébe beszámítják.”

Ebben a tanulmánykötetben összegyűjtötték a kutatás során szerzett tapasztalataikat és észrevételeiket:

• Elismerési gyakorlat nagy hányada kreditelismerés (ami szintén nem zökkenőmentes)
• Ritkán, de van elismerése a nem formális és informális tanulási eredmények elismerésének (gyakorlati tárgyak és képzések, doktori képzések)
• Informális környezetben szerzett tanulás elismerésére nem volt még gyakorlat (egyházi közösségben végzett munka – egyházi fenntartású intézmény)
• Formális képzésen kívül megszerzett tudás elismerése többféleképpen van jelen
• Tanár és hallgató közti magánalku van jelen elismerésben

Mivel nálunk ennyire az intézményesült oktatáson van a hangsúly, így a felsőfokú tanulmányok befejezése után nem formálisan szerzett tudást nem lehet elismertetni. Pedig utána is vannak tanulási folyamatok. A munka világában is rengeteg új ismeretre teszünk szert, amiket sajnos nem tudunk elismertetni még. Látható, hogy a tanulás dimenzói mindenképpen átgondolásra szorulnak és alkalmazkodnia kellene információs társadalmunk igényeihez, oktatási környezetéhez.

Korszerű tanulási környezet tervezésének fókuszpontjai:

·       Tanuló központú: tanuláskor a korábbi, már meglévő tudásunk, készségeink, attitüdjeink alapján értelmezzük az elsajátítandó tananyagot. Ezért nagyon fontos, hogy az eredményes tanítás érdekében a tanár diagnosztizálja a tanuló meglévő konceptuális keretrendszerét és kulturális hátterét. A tanárnak ismernie kellene azt a környezetet, ahonnan a tanuló érkezett

·         Tudásközpontú: A hatékony tanulás eléréséhez fontos a tananyag tartalmi elemeinek gondos kiválasztása, a tanulási célok és standardok pontos megfogalmazása.

·         Értékelésközpontú: Elengedhetetlen a folyamatos visszacsatolás, mellyel a tanuló is ellenőrizni tudja tudásának használhatóságát és a tanár is láthatja az esetleges tévutakat és korrigálhatja azokat.  

·         Közösség-központú: Fontos lenne a társas tanulás tervezése, ahol a diákoknak lehetőségük lenne az egymástól való tanulásra is. Támogatni kell a projekt alapú oktatást, kooperatív tanulást, tanulóközösségeket.

A virtuális tanulási környezetben rendelkezésre álló infokommunikációs technológiák hatékonyan tudják támogatni ezeket a kritériumokat.

„Az információs társadalom iskolájának kívánatos tanulási környezete megközelíthető úgy is, hogy ellentétpárokban fogalmazzuk meg a hagyományos, elsősorban instrukciókra és ismeretátadásra építő, és a progresszív, inkább konstruktivista tanulásikörnyezet-szervezés karakteres vonásait.”

	Tradicionális tanulási környezet	Progresszív tanulási környezet
1.	Tények és szabályok, kész megoldások megtanítása	Készségek, kompetenciák, jártasságok, attitűdök kialakítása
2.	Zárt, kész tudás átadása	Az egész életen át történő tanulás képességének és készségének kialakítása
3.	A tudás forrása az iskola, a tanár, a tananyag	A különböző forrásokból és perspektívából szerzett tudáselemek integrációja
4.	A tanári instrukció dominanciája a tudáselsajátítás során	Komplex, inspiráló tanulási környezetben a tanuló önállóan építi fel tudását
5.	Kötött tanterv, merev órabeosztás	Projekt-alapú tanulás, szabad időkeretben
6.	A tanulás fáradtságos munka	A tanulás érdekes vállalkozás
7.	Osztályteremben történő tanítás	Könyvtárban és az iskola más helyszínein történő tanulás
8.	Osztálykeretben történő tanítás	Kisebb, változó csoportokban történő tanulás
9.	Homogén korcsoportban történő tanítás	Heterogén korcsoportban történő tanulás
10.	Iskolán belüli tanulócsoportok	Iskolák közti tanulócsoportok, internetes kapcsolattartással
11.	Alkalmazkodás és konformizmus	Kreativitás, kritika és innováció
12.	Külső szabályok követése	Belső szabályok kialakítása
13.	Tanárnak történő megfelelés	Standardoknak történő megfelelés
14.	Zárt, lineáris, monomediális tanulási környezet	Nyitott, multi- és hipermediális tanulási környezet

Komenczi Bertalan: Elektronikus tanulási környezetek

Információs társadalom és oktatás, a tanítás és tanulás új koncepcionális keretei

Az előadást hallgatva hirtelen megzavarodtam, hogy most melyik óra előadását is hallgatom. Az elején szó esett a Komenczi féle nagy kulturális változásokról. Erről már írtam az egyik bejegyzésemben. Utána jöttek a különböző tanulásértelmezések, amikről Tanuláselméletek az andragógiában című órán is már tanultunk. Egy másik óránkon szó volt az előzetes tudás elismeréséről és a formális, informális tanulásokról. Ezek itt is előkerültek. Végül a korszerű tanulási környezetről esett szó, amiről pedig már az eLearninges kurzus kapcsán beszéltünk. Csupa ismerős téma, most mégis tanácstalanul ülök itt és nem is tudom, hol kezdjem, hirtelen miről írjak, hogy ne ismételjem magam. Vegyük szép sorjában és majd meglátjuk most mikre helyezem a hangsúlyt, illetve változott-e az álláspontom bizonyos témákban.

A nagy kulturális változásokat Donald koncepciója alapján készült felosztásban szokták említeni. Ez alapján a következő korszakokat különböztetjük meg:

• Epizodikus: Ez a főemlősök korszaka, kb. 5 millió évvel ezelőtt. Ekkor a tudásszerveződés az epizodikus eseményreprezentációra korlátozódott és tudásátadásról még nem beszélhetünk.
• Mimetikus: A homo erectus megjelenésével, kb. 1,5 millió évvel ezelőtt kezdődött. Fő jellemzője a modellkedés és utánzás. Kialakult a mások számára közölhető reprezentációk igénye és képessége.
• Mitikus: A homo sapiens megjelenése, kb. 100- 50 ezer évvel ezelőtt. A beszéd megjelenése lehetővé tette a hatékonyabb kommunikációt. A tudásátadás a mítoszokra, elbeszélő tudás átadására vonatkozott. Mivel itt már nem a test volt a kifejezés eszköze, hanem a nyelv ezért már ekkor beszélhetünk médiumváltásról. A beszélt nyelvvel már pontos információk voltak közölhetők, így ez vált az oktatás és tanítás fontos eszközévé. Az élő beszéd még ma is az egyik legfontosabb kommunikációs eszköz. Mivel az élőbeszédet metakommunikációs, nonverbális jelzések egészítik ki és érzelmek is közvetíthetők, így az oktatás során is ez lett a leghatékonyabb „oktatási technológia”.
• Modern:  Kb. 5000 évvel a modern ember megjelenésével lett jellemző. Az írás megjelenésével már külső dologra lehetett rögzíteni a tudást. Az írás megjelenésével az emberi tapasztalatok és tudás átadása személy, tér és idő független lett. Azonban a beszéd egy velünk született készség, míg az írás és olvasás elsajátításánál csak saját tanulási képességünkre támaszkodhatunk. Az írásbeliséggel és a könyvnyomtatás elterjedésével az iskolák is szélesebb körben terjedtek el. A tanulás már nem csak a szóbeliséget jelentette, hanem az írásbeliséget is.

Komenczi Bertalan Elektronikus tanulási környezetek című könyvében megemlíti, hogy az a felsorolás még kiegészíthető a hálózati kultúrával. Ez azonban ma még gyerekcipőben jár, még nem tudjuk, hova vezet és mivé alakul.

Igazából két nagy ugrás látható. Az első a beszéd, a második az írás megjelenésével magyarázható, mivel ezek a korábbi kommunikációkhoz képest hatalmas változások voltak. Bizonyítottan ezek a fejlődések az agy növekedésével is jártak. A homo sapiens megjelenése óta azonban változás nem történt. Az írás megjelenésével már nem csak saját magunk fejben tudtuk tárolni az információkat, hanem a könyveknek hála már külső helyen is. Az írás és a könyvek elterjedése is egy lassú folyamat volt, mégis elterjedt és elfogadottá vált. Később megjelent a számítógép és az internet, az emberek megijedtek és világ végét kiabáltak. Na jó, ez kicsit túlzó, de nagy volt az ellenállás. Pedig mi történt? Az információkat ugyanúgy, mint a könyvnyomtatás elterjedésével most is külső eszközön tároljuk. Tehát a módszer nem változott, csak a folyamat gyorsasága és hatékonysága, valamint az eszközök. Miért vagyunk bizalmatlanok az információk ilyen jellegű terjedése és tárolása ellen? Lehet, hogy a saját tudatlanságunk lassítja a fejlődés menetét. Azért valljuk be, kicsit megfoghatatlan, hogy amiket egy gépre írok, és megosztom, azt bárki a világ másik részén olvashatja. Persze itt most lehetne magyarázni a technikai hátteret, de nem tudom és nem is akarom. Lehet, hogy sokan ezért ódzkodnak tőle? A könyvnyomtatás jobban elképzelhető és az eredmény kézzel fogható. Lehet ellenállni, de nem érdemes. Az információk hálózati terjedése egyre nagyobb szerepet játszik életünkben. Akár akarjuk, akár nem ez a fejlődés új útja.

A beszéd és az írás ugyanúgy megmarad, továbbra is információkat közvetítenek, csak más, modern eszközök segítségével. A technikával a távolságok leküzdhetőek, nem fontos egy időben ugyanott tartózkodnunk, mégis tudunk egymással beszélni.

Tanulásértelmezések:

A tanuláselméletek közül hármat emeltünk ki: behaviorista, kognitivista és konstruktivista.

Behaviorista:

Az 1910 években Amerikából induló irányzat szerint az ember viselkedése külső ingerektől függ. A viselkedés kondicionálás során alakul ki, ami azt jelenti, hogy egy megfelelő ingerre, tanult válaszreakcióval reagálunk.

„Pavlov csupán némi betekintést kívánt nyerni a kutyák emésztőrendszerének működésébe, amikor mintegy melléktermékként azonosította a klasszikus kondicionálás elnevezésű tanulási jelenséget. Az alaphelyzet az volt, hogy a kutatócsoport műtétileg behelyezett csövön át kivezette a kísérleti kutyák nyálát a szájukból, így az nem a gyomorba jutott, hanem a sipolyon át távozott a szervezetből egy mérőedénybe. Amikor táplálék kerül az élőlény szájába, automatikusan megindul a nyálképződés, hogy biztosítsa az étel útját a nyelőcső felé. Pavlov a nyálelválasztás mennyiségére, összetételére volt kíváncsi, amikor észrevette azt, hogy a paciensei elkezdenek nyáladzani a táplálék látványára, mi több, egy ételtől teljesen független ingerre, mondjuk csengetésre is. Akkor jött rá arra, hogy az együtt járó ingerek összekapcsolódnak és a kutyák ugyanúgy reagálnak akkor is, ha csak egyik vagy másik van jelen. Magyarán, mikor a kutya sokat tapasztalta, hogy a csengetés után mindig táplálék jön, akkor csupán a csengetés hangjára beindult a nyálképződés.” http://www.kislexikon.hu/pavlovi_reflex.html

Skinner rendszere az operáns kondicionáláson alapszik. A viselkedés alakításában a megerősítő folyamatok játszanak nagy szerepet. A megerősítés lehet pozitív vagy negatív (de nem bűntetés) is. Skinner oktató gépéről szerintem sokunknak eszébe jut az Éretlenek című francia film, melyben diákokat próbálnak felkészíteni érettségi vizsgára J

Skinner tanítási módszerének alapelvei:

• a tanuló azonnali visszajelzést kap
• a feladat kisebb részekből áll
• megismétli az utasításokat
• a legegyszerűbb feladattól halad a legnehezebbig
• pozitív megerősítést ad helyes válaszok esetén.                                                                             ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Burrhus_Frederic_Skinner)

Tehát a behaviorista felfogásnál a tanulás a viselkedés megváltozását jelenti. A tanulást ismétléssel, kondicionálással, a környezetből jövő ingerrel éri el. A tanulás célja, hogy elérjük a kívánt irányú viselkedést. A felnőttoktatónak ezért olyan feladatokat kell készítenie, mellyel a kívánt hatás elérhető. Ilyen irányt mutat a programozott oktatás is. Magyarországon standardizált tesztekkel próbáltak kondicionálni, és ezáltal a teljesítményt növelni.

Kognitivista:

A kognitív tanuláselmélet a mentális tevékenységet tanulmányozza, így a felismerés, a megértés, a következtetés, az interpretáció, az ítéletalkotás, az emlékezet és a képzelet működésének megértésére törekszik. A tanulási folyamat az információfeldolgozáson alapszik. Tanulással megváltozik a belső kognitív struktúra és a cél a tanulás tanulása. Részletes instrukciós eljárásokat dolgoztak ki, melyek a képzési célok meghatározása után megtervezik és megszervezik a célok eléréséhez szükséges tevékenységeket, a tanulás és tanítás részfolyamatait.

Gyakorlati megvalósítás:

• Rendszerbe szervezett információk bemutatása
• Az új információknak a meglevő tudáshoz való kapcsolása
• Változatos technikák használata a tanulási folyamat irányítására és támogatására (figyelemfókuszáló kérdések, kiemelések, analógiák, képek, stb.)

Jeles képviselői:

• Piaget: Belülről motivált tanulás jelentősége. A gyerekeket úgy lehet megtanítani kognitív ismeretekre, ha rendelkeznek megfelelő tapasztalattal.  Lehetőséget kell adni a gyerekeknek, hogy interakcióba lépjenek tárgyakkal, egymással, szituációkkal. A gyerekek még nagyon nyitottak az új felé, ezt ki kellene használni.
• Bruner: A diákoknak is át kell látniuk a tananyag struktúráját. A tanuló akkor tud hatékonyan tanulni, ha kész tananyag helyett a saját erejéből sajátítja el az anyagot.
• Lewin: Sem a környezet,  sem a gondozás nem képes egyedül magyarázni az egyén viselkedését vagy a személyiségét, de mindkettő hatással van egymásra az egyén formálásában.

Konstruktivista:

A tanulás belső, kreatív, mentális aktivitásként való értelmezése. Abból indul ki, hogy a tudás nem a valóság tükörképi mása, hanem modell jellegű belső konstrukció. A tanuló a tudást az érzékszerveken át felvett információkból építi fel. A folyamat főszereplője a tanuló, az ő szükségleteihez igazodik a tanár segítő tevékenysége.

Siebert konstruktivista didaktikai felfogása szerint a felnőtt tanulóról a következők mondhatók el (Siebert, 1997; F. Szakos, 2002): relatíve önalkotó, tanulása önszervező jellegű, nem tanítható akarata ellenére. A külvilágból érkező információkat a már meglévő tapasztalataira vonatkoztatja, ha azok nem illeszkednek tapasztalataihoz, vagy ha nem talál megfelelő magyarázatot arra, hogyan illeszthetők az új ismeretek a meglévő tapasztalatokhoz, akkor vagy átértelmezi, vagy megtartja, vagy visszautasítja. A múltbeli tapasztalat és a vele együtt járó magyarázat könnyen ellenállhat a változásnak, ha az oktatás nem támaszkodik ezeknek a tapasztalatoknak a bevonására, felidézésére.

Összegzésül egy táblázatban látható a három elméleti perspektíva jellemzői:

	Behaviorista	Objektivista	Konstruktivista
Mi a tanulás?	viselkedésváltozás	változás a hosszú távú memóriában	változás a tapasztalatok értelmezésében
Mit foglal magában a tanulási folyamat?	környezeti hatás+viselkedés+ megerősítés	figyelem+feldolgozás+ tárolás/előhívás	értelmezés+dialógus+ együttműködő problémamegoldás
Mi a tanár elsődleges szerepe?	környezeti hatások elrendezése	mentális folyamatokat támogató információszervezés	mintaadás és segítés
Hogyan tölti be ezt a szerepet?	célokat határoz meg. Utasítást mintát, cselekvési tervet ad. Biztosítja a megfelelő időben való megerősítést.	információkat szervez rendszerbe. Az új információkat meglevő mintákhoz kapcsolja. Változatos és sokrétű támogatást ad a mentális folyamatok optimalizálásához.	lehetőséget biztosít a realisztikus, releváns problémák megoldására. Csoportmunkát épít be a tanulási folyamatba. Mintát mutat és tanácsot ad a közös problémamegoldás során.
Mi a tanuló szerepe?	az utasítás/terv követése	az információk rendszerbe illesztése	felfedezés, értelmezés, kutatás

Komenczi Bertalan: Elektronikus tanulási környezetek