Ez a témahetet talán
mindenki nagy érdeklődéssel várta. Végre nem csak csináljuk, hanem beszélünk is
róla. Sok dologgal itt szembesültünk: mit csinálunk jól és mit kevésbé jól. A
kommentekben mindenki leírja a véleményét és kiderül, hogy a közös feladatokat
illetően is mást-mást gondolunk. Na de kezdjük az elején.
Februárban felhívták a
figyelmünket arra, hogy ezt a kurzust akár már ebben a félévben is felvehetjük,
így jövőre több időnk maradhat a szakdolgozat írására. A tárgy felvétele után
megkaptuk a követelményeket. Régi berögzült szokás szerint én is elsőként
megnéztem, mit kell teljesíteni és mi a pontos követelménye. Nekem már az
elején tetszett, hogy két alternatíva volt megadva: hagyományos konzultációk,
amik után szóbeli vizsgát kell tenni, vagy ezt kiválthatóm egy gyakorlati
résszel:
- A szóbeli vizsga kiváltható egy konnektivista módszertannal támogatott csoportos képzésben való aktív részvétellel:
- heti 2, egyenként legalább 12ezer karakteres önálló blogbejegyzés
- heti 28 egyenként legalább 500 karakteres komment
- hetente legalább 28 témához kapcsolódó tweet
- RSS használat
- legalább 1 prezentáció alapú webinárium 15-20 percben
- egyéni fogalomtérkép szerkesztése
- részvétel a közös záródokumentum szerkesztésében.
Blog, RSS, webinárium,
fogalomtérkép? Na és a hozzájuk kapcsolódó számok, amik ezek mennyiségét
jelentik! És mindez a Facebook-on? És nem utolsó sorban mi is az a
konnektivizmus? Azt hiszem rendhagyó módon a Hype görbét egy erőteljes
mélyrepüléssel kezdtem. Millió kérdés motoszkált a fejemben, hogy ezek mit is
takarhatnak, és hogy tudnám én ezt időben megoldani. Mivel szeretem a
kihívásokat és nagyon kíváncsi is voltam, így belevágtam. Talán az fogott meg
legjobban, hogy nem simán az elméletet akarják belém sulykolni, hanem a
tudásért nekem is aktívan tennem kell valamit.
Vettem egy mély levegőt
és elkezdtem a regisztrálásokat. Ekkor már kifelé jöttem a gödörből és
reményteljes várakozásba kezdtem. Végül is, mindenhova sikeresen regisztráltam,
nagy baj már nem lehet. A terv a következő volt: a heti 28 komment és tweet
napi 4-4 felosztásban megoldható, az első blogot megírom rögtön, a másodikat
kedd magasságában. Na de ember tervez… Már az első héten megcsúsztam, amikor az
élő közvetítés kicsit zajos volt és gyakorlatilag nem hallottam semmit. Ekkor
újra elbizonytalanodtam. Két kisgyerek mellett lesz nekem erre időm? Mert nem
azzal volt a baj, hogy ez nem érdekel, vagy esetleg nem megfelelő IKT
ismereteim miatt nem tudom teljesíteni. A szűk keresztmetszet nálam az idő
volt. Na de ha már belevágtam, akkor csak nem adom fel. Lassan sikerült
megtalálnom a ritmusomat, amit a való élet gyakran felülírt, de kitartottam.
Egyik konzultáció
alkalmával felvetődött, hogy 2 hét, mint előkészítő szakasz, állt
rendelkezésünkre a regisztrációkra. Sokan hiányolták, hogy nem kaptunk semmilyen
segítséget ehhez. A válasz erre talán elsőre meglepő, de ha belegondolunk van
igazságtartama. Az önszabályozó tevékenységnek már be kellett indulnia ekkor. Aki
nem vette az első akadályokat, az valószínű később sem lett volna alkalmas a
csoportmunkára. Ezzel biztos lehet vitatkozni, főleg azok tudnának másként
érvelni, akiknek nem sikerült a csatlakozás, vagy az elején lemorzsolódtak.
Kíváncsi lennék az ő álláspontjukra is.
Én már a legelején az
egyik bejegyzésemben módszernek neveztem a konnektivizmust:
Végre nem csak tanulunk új módszereket, hanem rögtön ki is
próbáljuk őket. Saját bőrünkön tapasztalhatjuk a konnektivizmus minden előnyét
és hátrányát. Kicsit olyan, mintha két legyet ütnénk egy csapásra: aktívan
részt veszünk egy új oktatási formában és új ismereteket is elsajátítunk. Végre
kihasználjuk a 21. sz. adta informatikai „csodáit” és nem süppedünk bele a
kényelmes tanár előad – diák jegyzetel és magol formába.
Erre Tündy rögtön
válaszolt is: „De, azt már
megtanultam, hogy az általad említett konnektivizmus meglehetősen vitatott
abban a kérdésben, hogy nevezhetjük-e módszernek.”
Hát igen, ez a hét is során többször felmerült és
azt hiszem mi sem jutottunk dűlőre benne. Én viszont maradtam a módszernél.
70-80 fő jelentkezett a
csoportba, de nagyon nagy volt a lemorzsolódás aránya. Sokan már a
regisztrációk során abbahagyták és bele sem vágtak, mások az első pár előadások
után fejezték be aktivitásukat. Vajon mi lehetett az oka? Mindenkinek a
ráfordított idővel volt gondja? Vagy belátták, hogy számukra ez nem a megfelelő
tanulási út. Végül is menekülési útvonalnak ott volt a vizsgázási lehetőség.
A csoport igazán akkor tudna
a legjobban hatékonyan dolgozni, ha a létszám 100 fő körüli lenne. Akkor tudnánk
igazán a régi berögzült szokásainkat levetkőzni, nem arra figyelnénk, hogy
egy-egy hozzászóló honnan jött, hanem egyszerűen hatékonyabban működne a
kommunikáció és a tudásmegosztás. Nagy létszámmal működhetnénk igazi
hálózatként. Mivel kevesen vagyunk, így igazán mindenki mindenki bejegyzését
olvassa és kommenteli. Ritkán adódik csak, hogy egy-egy bejegyzés komment
nélkül maradt. Bevallom nekem már sikerült, de valószínű nem az volt a legjobb
írásom. Nagy létszámnál, ha valahol felbukkan egy jó bejegyzés, akkor az
emberek elkezdenek körülötte csoportosulni. Mivel senki sem teljesít azonos
mértékben és nem minden téma kedvére való, így ezek a csomópontok változhatnak.
A konkrét témák adottak voltak és heti ritmusban
váltották egymást 10 héten keresztül. Néha kicsit feszítettnek éreztem a tempót
és tovább maradtam volna egy témánál. De ez persze az érdeklődési körömtől is
függött.
A bevezetés, ami a
kezdő lökést adta, egy élőben közvetített előadás volt. Először furcsa volt így
részt venni az előadáson, mivel csak hallhattam és nem tudtam aktívan részt
venni az óra menetében. Aztán lehetőségünk adódott, hogy Twitteren
hozzászóljunk. Ez már engem is aktivitásra és közös gondolkodásra késztetett. Személy
szerint én ezt egy nagyon jó ötletnek tartom, engem nagyon motivált. Pár hete
tovább bővült az órán való részvétel lehetőségei. SL-ben az ELTE PPK virtuális
Oktatási környezetében avatárommal beülhettem az órára, ahol láttam és
hallottam a ppt-t és egy kamera segítségével az élőben jelenlévőket is. Persze lehetne
hőbörögni a technikai gondok miatt, de nem teszem, mert ez egy kísérleti
fázisban és élő előadás során úgy gondolom előfordulhat. Az órán ülve jöttek a
berögzült tanulói szokások. Chaten beszélgettünk, ismerkedtünk és együtt
nevettünk, amikor az egyik avatar kissé elfáradva összedőlt J.
Örülök, hogy kipróbálhattam ezt a tanulási módot is, és saját tapasztalatot
szerezhettem!
Nézzük, hogyan boldogulok és boldogul a csoport az
eszközökkel:
- Blog: Az elején nehezen tudtam elképzelni, hogy én majd írok valamit és azt mások is elolvassák, véleményezik. Hát igen, nem ebben nőttem fel, még tanulom a webkettességet. Nehéz volt elképzelnem, milyen stílusban kellene írnom. Azért mégis olvasni fogják mások is, hallgatók, tanárok, esetleg külsősök egyaránt. Szerintem mindenki megtalálta szépen lassan önmagát, és hangját is. Az első blogban az előadásban elhangzottakra kell reagálnunk, míg a másodikban a témahét összegzését kellene leírnunk. Ezt se egységesen csináljuk: van, aki kiemel egy-egy témát, van, aki végigviszi az előadást, van, aki sok szakirodalmat használ, van, aki keveset. És mégis, szerintem mindegyik nagyon jó bejegyzés.
- Podcast: Most mélyen hallgatok. Mindjárt vége a kurzusnak és még mindig nincs kész. Az oka? A sokat emlegetett időhiány. Tudom, most már meg kell csinálnom, de a többi feladat mellett… na de nem engedek az elefántnak és a hét végére elkészülök vele! A csoport többi tagja is halogatta, lassan készülnek az előadások.
- Twitter: Itt kellene a témához kapcsolódó impulzív gondolatainkat megosztani. Bevallom, nekem ez akkor sikerül igazán, amikor tudom, hogy hozzá tudok szólni az előadáshoz. Egyébként a csoporton belül is a témával kapcsolatos linkek küldése megy. Ez talán a leggyorsabb módja annak, hogy meglegyenek a tweetjeink.
- Fogalomtérkép: Ezt a programot nem ismertem, de nyelvtanárhoz méltóan alkalmaztam az őskori változatát – csomagolópapír, színes filcek. Használata egyszerű, jól átfogja és összekapcsolja a heti témákat, gondolatokat. Érdekes, hogy MA képzésen sem alkalmazzuk, pedig egy számítógép legalább van a termekben. (Vagy legalábbis abban, ahol mi vagyunk konzultáción.)
- Közös dokumentum: Talán erről ment a legtöbb bejegyzés a hét folyamán. Nehezen találtuk, hogy pontosan mit is kellene beleírni. Saját gondolatot, szakirodalmi hivatkozást, vagy mindkettőt. Ahogy elnéztem, mi a tutira mentünk és a szakirodalomból ollózgatunk, saját gondolat alig jelenik meg. Van, aki lelkesen szerkesztgeti, van, aki csak néha tesz hozzá. Egy biztos, azonnal reagálni kell, különben már szinte minden fontos dolog említésre kerül benne. Mivel nem volt megbeszélve, vagy pontosabban mondva nem figyeltünk rá, nem egységes a formája. Ez talán a régi berögzült szokások számlájára is írható, mivel nem lett a szánkba rágva a formai követelmény, nem törődtünk vele. Ettől függetlenül, szerintem a csoport munkáját tükrözi, kiemeltük benne a számunkra fontos dolgokat és új ismereteket.
Ejtsünk néhány szót a
szerepekről. Először nézzük a tanárt, aki itt facilitátorként jelenik meg. Támogat,
koordinál minket, felvázolja a témahetek tartalmát. Az elején furcsa volt, hogy
mi itt voltunk, a munkát elkezdtük és nem volt tanári jelenlét. Ő, egy amolyan
Big brother – a nagy testvér, aki mindent lát. Ettől függetlenül folyamatos
visszajelzést kapunk munkánkról, hiszen társaink elolvassák bejegyzéseinket és
kommentelik őket.
Nekünk, résztvevőknek
is másként kell hozzáállni a munkához, mint egy hagyományos oktatási
környezetben. Már az elején beindult az önszabályozó tevékenységünk, mindenki
kialakította a saját ritmusát és időbeosztását. Mivel kevesen vagyunk, jól
megfigyelhető, hogy ki mikor készíti el a bejegyzéseit és mikor aktív
facebook-on. A konnektivizmus a belső motivációra épül. Vajon minket tényleg
nem befolyásol az a külső motiváció, hogy ha ezt megcsináljuk, akkor nem kell
vizsgáznunk? Ha nem lenne tétje, akkor is dolgoznánk vele ennyit? Talán ez
lehet az oka, hogy miért nem terjedt el még jobban a konnektivizmus. Az emberek
konkrét cél és eredmény (papírom lesz róla) nélkül fognak tanulni.
Az előadás végén szó
volt a látszatkonnekt effektusról, melynek jellemzői:
- Skálafüggetlenség látszata
o
Kis, könnyen áttekinthető csoport
o
Eltérő aktivitás
o
A bejegyzések hozzászólásai gyakran
értelmezőek reproduktív helyett
- Információáramoltatás eltérései
o
Twitter: változó tartalom, kevés a
párbeszéd és a saját gondolat
o
Közösség: a Twitterrel ellentétben FB-n
kevés a külső hivatkozás
o
Blog: impulzív és összegző bejegyzés
egyszerre készül el
o
Dokumentum: közös jegyzetként funkcionál
vagy az új közös tudást tükrözi
Legyünk reálisak. Ezeket
a mi kis csoportunk is produkálja. Akkor mi nem is konnekt csoport lennénk?
Szerintem mindenképpen. Megpróbáltuk és nekünk így sikerült. Attól még lehetünk
sikeresek, hogy nem hoztuk a papírformát. Így is sokkal többet tudunk annál,
aki esetleg 5-re vizsgázik ebből a tantárgyból. Ez volt eddig az első
tantárgyam, ahol ilyen aktivitással végig kellett dolgoznom a szemesztert, de
itt is tanultam a legtöbbet. A puding próbája az evés. Kipróbáltam a
konnektivizmust, megpróbáltam a régi berögzült szokásaimat levetkőzni és valami
újat alkotni. A legnagyobb ellenség a folyamat során talán nem is az idő volt,
hanem saját magunk. Túl kellett lépni önmagunkon, bátran nyitni és kitartani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése