2012. május 6., vasárnap

Tanulásmódszertani hallgatói segédlet kidolgozása a Távoktatás és E-learning kurzushoz Tanulási módszerek, technikák, szokások


Ezen a héten csoportos feladatot kaptunk, melyet Földes Krisztával, Sörös Barbarával és Vargyas Bálinttal közösen készítettünk el. A feladat a következő volt:

A jelenlegi – Távoktatás és e-learning – kurzusunkhoz kellett egy tanulásmódszertani hallgatói segédletet kidolgoznunk. A következő témák voltak megadva:
  • Célja, szükségessége
  • Feltételek
  • Ütemezés
  • Technikai segédlet
  • Kommunikáció
  • Tanulási módszerek, technikák, szokások
Csoportunk a tanulási módszerek, technikák, szokások témakörhöz készítette el a segédletet. Törekedtünk arra, hogy praktikus dolgokat, saját tapasztalatokat írjunk le benne, amiket bárki hasznosan alkalmazni tudna. Célunk az volt, hogy tanácsainkkal hozzájárulhassunk a kurzus sikeres elvégzéséhez.

A következő pontokban foglaltuk össze, hogy hogyan érdemes tanulni:
  • Hallgasd meg az előadást! Twitteren és SL chaten lehetőséged van hozzászólni az előadáshoz és kérdezhetsz is. Használd ki azt a lehetőséget!
  • Mindenképp jegyzetelj közben: Vagy megosztott dokumentumban, így azt bárki bármikor kiegészítheti vagy saját dokumentumba
  • Az előadáson elhangzottakat egészítsd ki különböző szakirodalmak áttekintésével (A tematikában több is meg van adva, melyek közül néhány online is elérhető, illetve feltöltve megtalálhatóak az andb-n is.)
  • Emeld ki a téma vezérgondolatait, a fő gondolatokat fűzd logikai “láncra”!
  •  Alakítsd ki saját álláspontodat!
  • A gondolataidat írd bele a blogba, vegyesen az előadás anyagából és a szakirodalomból merített új ismeretekkel!
  • Olvasd el lehetőség szerint az összes többi blogot és ha van kedved, kommentelj!
  • Többször és visszatérően használd a már megismert SL funkciókat, tereket, lehetőségeket, alkalmazásokat! Törekedj új és újabb megismerésére! Az alkalmazás automatikus használata megkönnyíti a kapott feladatok elvégzését is. Minden megjelölt konzultáció előtt, ha lehet, 10 perccel előbb jelentkezz be az esetlegesen adódó problémák kiküszöbölése  miatt. A kurzus időtartama alatt készíts képeket (akár az előadás anyagát fotózva), a könnyebb emlékezés, és a későbbi blogban való szemléltetés miatt.
  • A kurzushoz kapcsolódva alakítsd ki a saját, egyéni digitális tolltartód tartalmát, egyéni igényeid szerint válogatva az alkalmazások, programok közül!  segédletként alkalmazható: http://www.ustream.tv/recorded/21096709
Tanulási segédlet jó tanácsok formájában:
  • Ne halogassuk az utolsó percre a blog megírását és a feladatok elvégzését!
  • Ha már vannak megírt blogok, akkor a minta, és a követelmény is egyértelműbbé válik. Tehát amellett, hogy ne halogassuk a végsőkig a blog megírást, nem is szabad elkapkodni. Arany középutat kell választani.
  • Legyen idő az anyaggyűjtésre is!
  •  A chat használata az egyértelműséget segítheti, így ne félj hozzászólni a témához.
  • Ha konkrét (az előadással vagy a feladattal kapcsolatban) kérdésed van, tedd fel nyugodtan FB-ra! Technikai jellegű kérdéssel az illetékes személyhez fordulj!
  • Használd ki a “személyes” konzultációs lehetőséget SL-ben konzultációk előtt vagy után.
  • Végső esetben számíthatsz a facilitátor, tutor segítségére.

A csoport ajánlásait kiegészíteném még a saját észrevételeimmel és gyakorlati tanácsaival.

A kurzus megkezdése előtt érdemes a követelményeket pontosan elolvasni, mivel minden szükséges információ, a teljesítés feltételei megtalálhatóak benne. Amennyiben további kérdésünk lenne, kérdezzünk bátran. Technikai jellegű kérdésekben is tudnak segíteni, amennyiben konkrét kérdéssel állunk elő.

Ennél a kurzusnál a témahét mindig egy webináriummal indul, amit akár élőben, akár felvételről is megtekinthető. Amennyiben lehetőségünk van rá, én mindenképpen az élő közvetítést javasolnám, mivel így sokkal személyesebb és kérdezni, kommentelni lehet az előadás anyagát. Ezen technikai eszközök segítségével már tényleg nem lehet mondani, hogy egy távoktatásos, vagy e-learninges kurzus személytelen.

Mivel a kurzus feltételez alapvető IKT ismereteket, így még a kezdés előtt érdemes megnézni, hogy esetleg hol vannak hiányosságaink és próbáljuk pótolni. Mivel jelen esetben egyetemi hallgatókról van szó, így feltételezhetjük ezeket az alapvető ismereteket. Nem szabad a kurzushoz kapcsolódó regisztrációkat (SL, blog) az utolsó pillanatra hagyni. Főleg a Second Life programot érdemes időben kipróbálni, hogy gépünk megbirkózik-e a terheléssel. A konzultációkat is megkönnyíti, ha már előtte egy kicsit bóklászunk a programban, hogy már a mozgással, kommunikációval ne legyenek gondjaink.

Ez a kurzus a hagyományos oktatási formától merőben eltér. Itt nem a hagyományos tanár előad, mi jegyzetelünk forma érvényes. Gyakorlatilag aktívan végig kell dolgozni a félévet. Ennek köszönhetően azonban sokkal intenzívebb, mélyebb tudás fogunk szerezni és nem utolsó sorban tapasztalatot. Fontosnak tartom, hogy andragógusként a saját bőrünkön is megtapasztaljuk ezt a tanulási módot, mivel később munkánk során már saját tapasztalatainkra támaszkodva is támogatni vagy ellenezni tudjuk ilyen jellegű képzések indítását.

Ennél a tanulási módnál nagyon fontos az önirányítás. Be kell tudnunk osztani időnket, önállóságra van szükségünk, senki nem fog minket figyelmeztetni, hogy foglalkozzunk a feladatokkal. Nem érdemes az utolsó pillanatra halogatni a webinárium megnézését (ha már élőben nem sikerült), a blogírásokat vagy feladatmegoldásokat, mert így könnyen kicsúszhatunk az időből, csak kapkodunk és kudarc érhet minket. Ez egy teljesen más hozzáállást igényel, mint egy hagyományos oktatási környezetben folytatott tanulás.

Nézzük, milyen kompetenciákkal kell rendelkezni, hogy sikeresen elvégezhessük a kurzust:
  • Kreativitás és innováció: (kreatív gondolkodás, tudáskonstrukció) A blogíráson kívül a konzultációkon feladatok megoldása is előkerülhet. Ilyenkor szükséges a kreativitás, hogy új ötletekkel tegyük színesebbé és jobbá a feladatokat. Tudjuk, hogy minek, hol tudunk a leggyorsabban utánanézni.
  • Kommunikáció és kollaboráció: Kommunikáni egyrészt az élő előadások során lehet (chat, twitter), valamint a páros és csoportfeladatok során (SL, közös doksi, e-mail). Kommunikációs felületként érdemes az SL-t használni, mivel az avatárok segítségével kicsit személyesebbé tehető a beszélgetés. Főleg a csoportos és páros munkák során elengedhetetlen az együttműködés. Ebben az új környezetben egy kicsit ezt is tanulni kell, de hamar bele lehet jönni.
  • Kutatás és információmenedzsment: (digitális eszközök alkalmazása információszerzésre, -étékelésre, -felhasználásra, -elemzésre) A blogokban nem elegendő csak az előadások anyagát leírni, hanem szükséges annak kiegészítése szakirodalmi szövegekkel, idézetekkel. Ezek legtöbb esetben megtalálhatóak a neten, illetve a megadott irodalmakon kívül még rengeteg információra lelhetünk egy kis keresgéléssel.
  • Kritikai gondolkodás, problémamegoldás, döntéshozatal: (megfelelő digitális eszközök használata a folyamatban) ha valakinek átmenetileg nincs hangja SL-ben, de más programoknál működik ez a funkció, akkor a hatékonyság érdekében nyugodtan váltsunk. Ha ragaszkodunk ilyenkor is az SL-ben, akkor ott a chat funkció, csak így lényegesen hosszabb ideig fog tartani a megbeszélés. Érdemes bővítgetni digitális tolltartónkat, hogy különböző problémák felmerülése esetén, azt könnyen orvosolni tudjuk.
  • Digitális állampolgárság: Ugyan úgy, mint a való életben, a virtuálisban és onlineban is létezik etikett, magatartáskódex. Ezeket mindig tartsuk be.
  • Technológiai műveltség: megfelelő IKT ismeretek
Távoktatásban való részvétel során nagyon nehéz megteremteni a tanulás külső feltételeit. Legtöbben dolgoznak, vagy gyerekekkel vannak otthon és csak „lopva” tudnak a tanulással foglalkozni. Fontosnak tartom, hogy amikor lehetőségünk van tanulásra, akkor mindenképpen figyeljünk arra, hogy megteremtsük a csendet és nyugalmat körülöttünk, hogy valóban koncentrálni tudjunk és hatékony legyen a tanulás. itt megint előkerül az önirányítás, mivel ezeket a feltételeket a nekünk megfelelő időben csak mi tudjuk megteremteni.

A belső feltételeknél a stresszkezelést említeném meg. Az embert rengeteg stressz éri a mindennapok során, próbáljuk meg, hogy legalább a tanulás ne okozzon nekünk idegeskedést. Hogyan valósíthatjuk ezt meg? Nem halogatjuk a feladatokat amolyan Pató Pál úr módjára, hanem amint időnk engedi, megcsináljuk. Nincs annál idegesítőbb, amikor feladat leadás előtt pár órával még hallgatjuk az előadást és próbálunk gyorsan valamit írni a témáról. A sorozatos kudarcok és idegeskedések, növelik a lemorzsolódás veszélyét.

A kognitív képességek közül itt az olvasás, figyelem, emlékezet kap nagyobb szerepet. Vegyük csak az előadás élőben való követését: hallgatjuk, jegyzetelünk és twitteren vagy chaten hozzászólunk. De ha az interneten való olvasást vesszük, akkor is elengedhetetlenek ezek, mivel a különböző linkek által rengeteg információhoz juthatunk, amiket jól meg kell szűrnünk.

Nézzük, miért is előnyös számunkra a távoktatás:
  • Saját időbeosztás, saját ütem: Önirányítás
  • Komplett tananyag tárolható és előhívható: a webináriumok és a hozzájuk kapcsolódó ppt-k bármikor visszanézhetőek; saját blogunkkal a témát alaposan végigjártuk és kidolgoztuk
  •  Aszinkron kommunikáció: mód az átgondolásra, reflexivitás – Néha kaphatunk bejegyzésünkhöz kérdéseket, amikkel a hiányosságok pótolhatók. Ennél a kurzusnál az egyidőben történő kommunikáció is megjelenik, ami mindenképpen pozitívum.
  • Rendszeres kapcsolattartás tanárokkal, tanulótársakkal, közös feladatok: Virtuális szeminárium van minden héten, ahol a témák és feladatok megbeszélésre kerülnek.
  • Új képességek, kompetenciák
  • Gyors keresés a tananyagon belül
  • Azonnali visszacsatolás – automatikus
  • Testreszabhatóság: Ennél a kurzusnál ez talán akkor jelenik meg, amikor blogunk valamilyen hiányosságot tartalmaz, és arra kérdéseket kapunk, melyeket bővebben is ki kell fejtenünk.
Nézzük a hátrányokat is, amelyek közül néhány erre a kurzusra nem is vonatkozik:
  • Elszigeteltség, magány érzete: élő webináriumhoz való csatlakozás és aktív kommunikáció különböző csatornákon, SL konzultációk minden héten. Szóval ez a szempont itt nem jelenik meg hátrányként.
  • Kevés vagy hiányzik az oktatóval való személyes kapcsolat: online és virtuális kapcsolattartás lehetséges. Akinek ez még mindig kevés, csatlakozhat a nappalisok óráihoz, vagy elmehet a levelezős hallgatók konzultációira. Személy szerint legalább egy ilyen alkalmat javasolnék, hogy lássuk élőben is, ki áll az avatár mögött J
  • Több önállóságra és kezdeményezőkészségre van szükség: Úgy gondolom ez egy MA kurzus keretében elvárható.
  • Megfelelő infrastruktúra: Ez már okozhat gondot, mivel nem mindegyik gép bírja az SL program terhelését. Ezért is érdemes már a kurzus megkezdése előtt kipróbálni, hogy ezzel a problémával időben szembesüljünk.
  • Technikai problémák: ilyenek mindig adódhatnak. Ilyenkor kell a kreativitás, vagy a szeminárium pótlása.
  • Technika alkalmazásának elsajátítása: Ha a gépünk bírja a terhelést, akkor az elsajátítás már csak rajtunk múlik. Újra ÖNIRÁNYÍTÁS!
  • Információs túlterhelés: ilyennel nem csak a kurzus kapcsán találkozhatunk. Meg kell tanulnunk kezelni.
A következő évfolyam hallgatóinak én ezekkel a jótanácsokkal, módszerekkel és észrevételekkel szolgálnék. Remélem ők is élvezni fogják ezt az új tanulási környezetet. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése