Az oktatási környezet technológiája és eszközrendszere

Az információs és kommunikációs technológiák elnevezésnek gyakran csak a rövidített formáját az új technológiák kifejezést használjuk. De mi is a technológia? „A technológia nem egy fizikai eszköz, hanem az a tudás, amivel az eszközt munkára bírjuk. A technológia egy cél elérését biztosító felhasználási mód, az a tudás, amit az eszközzel, a technikával végzünk.” (Kovács, 2007) A számítógép egy új technikai eszköz, ami lehetővé teszi, hogy eddigi dolgainkat, vagy akár olyanokat is, melyeket eddig technikával nem tudtunk megoldani vele elvégezzünk. Az információs és kommunikációs technológiák alatt már nem csak a számítógépet értjük, hanem minden olyan eszközt, amivel informálódni tudunk és kommunikálni. Jelen esetben az e technikák segítségével történő informálni és kommunikálni képes tudást nevezzük technológiának.

A technológiákat két nagy csoportra bonthatjuk: régi és új technológiák. A legrégebbi kommunikációs eszköz a beszéd, melyet az írás követett, majd az ipari forradalommal megjelentek az ismerethordozók, a médiumok. Régi kommunikációs technológiának tekinthetjük a szöveges információkat, mint pl.: agyagtáblák, papirusztekercs. Az auditív információk kommunikálására megjelent a gramofon, a rádió és a tévé. A régi kommunikációs technológiák az információkat analóg módon továbbították.

Az új technológiák viszont már digitális módon továbbítanak. Mivel az információk kódolva vannak, ezért sokkal több információ kezelhető egyszerre, gyorsabban és jó minőségben. A digitális technológia leggyakoribb megjelenési formái: internet, intranet, CD-ROM, merevlemez, gépjármű, orvosi műszerek, telefon, tévé, rádió, stb. Ezek az új technológiák nagyon népszerűek, nagyban megkönnyítik és eredményesebbé tehetik munkánkat, feladataink elvégzését. Az új technológiákból akkor tudjuk a legnagyobb hasznot húzni, ha bevezetjük az oktatásba, megtanítjuk helyes használatukra a fiatalokat. Így tudjuk kompetenssé tenni a fiatalokat az új technológiákra épülő munkavégzésre. (Kovács Ilma: Az elektronikus tanulásról)

Miért is tettem ezt a kitérőt? Az utolsó két előadásban az oktatási környezet technológiájáról és eszközrendszereiről volt szó. Fontosnak tartottam, hogy előbb tisztázzuk a technológia fogalmát.

Online oktatási / tanulási környezet:

Az online környezetben nagyon fontos, hogy rendelkezzünk digitális tolltartóval. Nem az a lényeg, hogy minél több eszköz álljon a rendelkezésünkre, hanem a meglévő eszközöket jól, tökéletesen tudjuk alkalmazni és minden fórumon érvényesülni tudjunk. Az információ és tartalommegosztás itt szinte elkerülhetetlen. Igaz, nem a közösségi megosztás a cél, de ez ennek a tanulásnak a hozadéka. Sok az információ megosztás, de ezek egy része nem a tanulás részei. A különböző megosztott online tartalmak köré gyakran közösségek is alakulhatnak. (pl.: youtube) Mivel nagy a túlkínálat információból, meg kell tanítani a tanulóknak az információszűrést és rendelkezniük kellene digitális műveltséggel is.

Az online közösségeket igazából nem oktatási környezet céljából hozták létre, viszont ma már annyira az életünk részévé válhat például egy facebookos alkalmazás, hogy érdemes ennek használatát átgondolni és az oktatásban felhasználni. Viszont, ha ezt alkalmazni szeretnénk, akkor egy teljesen más módszertannal kellene oktatni, ami mindkét féltől (tanár, tanuló) más hozzáállást is igényel. Egy online tanulási folyamat más tanárszerepet igényel: neki is tudnia kell aktívan alkalmazni a felületet, megfelelő profilt kell kialakítania.

Ha már létrehoztunk egy közösséget, akkor azzal törődni kell. Fenn kell tartani a résztvevők érdeklődését, buzdítani kell őket a tartalommegosztásra. Érdekes módon egy facebook felületen aktívabbak a résztvevők, mint egy zárt e-learning felületen. Sok közösség sajnos egy idő után inaktívvá válik. Sokszor felmerül, ha diák és oktató is jelen van a facebookon és a diák megjelöli ismerősnek a tanárt, akkor ő visszajelöljön-e. Erre igazából nincsenek előírások. A kapcsolatmenedzsmentnek még nincsenek kialakult szokásai. Érdekes, hogy a kommentek során mi sem tegeződünk egyértelműen minden csoporttársunkkal. Lehetőség van különböző tevékenységek integrálására is. A facebookhoz kapcsolhatjuk a twittert is.

Online közösségek:

Az előadásban megemlítettük a Khan Akadémiát és a P2Pu online közösségeket. Működésük alapja, hogy rájöttek arra, hogy lehet jól érezni magunkat az oktatás során. Itt nem az intézményesült oktatás megy a netre, hanem az egymástól való tanulás intézményesül a weben. Nem spontán jön létre, hanem intézményesülnek. Elérik azt a szintet, ami az offline világban van. Kiszorítani nem tudják, de tükröt tartanak neki. Rávilágítanak a tanulás örömére, az együttes tanulásra. Itt azonban felvetődik a végzettség, a papír kérdése. Nem tudom, hogy ennek mekkora az elfogadása, hiába van fenn a Linkedin profilomban.

Érdemes átgondolni, hogy minden esetben érdemes-e egy zárt moodle rendszert használni, vagy inkább alkalmazzuk az online tanulóközösségeket. Ha megnézzük az ELTE elearning felületét, messze nincs kihasználva. A legtöbbször csak kurzusinformációkat, letölthető tananyagokat tartalmaz. Néha használjuk a kurzusfórumot. A csoport bátrabban alkalmazza a Facebookon létrehozott felületet. Talán több teret enged, nem zár keretek közé. Bátran lehet linkeket, külső más utalásokat is alkalmazni. 2005-ben kísérleti jelleggel létrehozták az iskolapad című portált, ahol diákoknak és tanároknak lehetősége lett volna a tanulási folyamat online támogatására. A portál lehetőséget kínál blogírásra, fórumokra, és különböző tartalommegosztásra. Erre próbáltak közösségeket szervezni, de sajnos nem indult be.

Virtuális oktatási környezet:

A virtuális oktatási környezetnél rögtön felmerül a személyesség – személytelenség kérdése. Az emberek nagy része a telefont és e-mailt még elfogadják, de webkamerát már nem szívesen használnak. Egy virtuális környezetben pedig, ha nem is valós alakunkban, de megjelenhetünk.

Az előadásban egy táblázatban összehasonlításra került az offline, online és virtuális környezet a személyek, környezet, térhasználat, multimédia, kommunikáció és interakció szempontjából. Virtuális környezetben, mint például az SL, avatarok formájában jelenik meg az ember. Az elején nem foglalkoznak azzal, hogy ki hogyan néz ki, de aki komolyan és aktívan részt vesz ottani oktatásban, fejlesztésben, már erre is hangsúlyt fektet. A 3d környezet ijesztően formálható. Akkora a lehetősége a fejlesztésnek, hogy nem lehet neki határt szabni. Legtöbbször valós környezetet másolnak. A térlátás is más, mivel a kamera helyzetének változtatásával teljesen más szemszögből lehet figyelni az eseményeket. Nincs személyes tér, de van tériszony. A 3D-s környezethez gond nélkül lehet kapcsolni multimédiás eszközöket és online eszközökkel is támogatható. Azonnali és késleltetett kommunikáció is lehet, azonban a metakommunikáció hiányzik. Két avatar úgy is tud beszélgetni, hogy nincsenek egymás felé fordulva, vagy nincsenek egymás közelében. A legtöbb esetben azonban az emberek mégis egymás felé fordulva kezdenek el egymással kommunikálni. Mivel ez egy kommunikációs platform, erre nem lenne szükség. Az első két alkalommal nem tudtam hozzászólni én sem az órákhoz a gépem hiányossága miatt. Először azt hittem ez nem fog gondot okozni, de tévedtem. Hiába voltam jelen, élő hozzászólás nélkül kirekesztettnek éreztem magam. Hiába volt ott a chat lehetősége, azon nem lehetett olyan gyorsan reagálni, mint ahogy szerettem volna.

Virtuális oktatás alapvető problématérképe:

Ugyanúgy, mint online környezetben itt is fontos a virtuális identitás kialakítása. Itt is felmerül a kérdés, hogyan viselkedjen a tanár, ki milyen alakot öltsön. Mivel oktatási környezetről van szó, a legtöbb ember „valós” alakot választ magának és oktatáshoz megfelelően öltözködik. A tanár ebben a környezetben nem tudja használni a különböző kommunikációs technikákat, mivel nem látja a valós személyeket és azok metakommunikációit. Az itteni oktatást nagyon át kell gondolni, jól kell menedzselni, ami nagy megterhelést és esetleg plusz munkát is jelent a tanár számára. „A tanár rákényszerül a következetes, minden részletre kiterjedő tervezésre, a teljesíthető és mérhető, egyértelmű és világosan megfogalmazott követelményrendszer megfogalmazására. A motiváló, magas interaktivitású, értelmes tanulói kooperációt magában foglaló feladatok elkészítése fokozott időráfordítást és kreativitást igényel.” (Komenczi Bertalan: Elektronikus tanulási környezetek)

A tanuló szerep sem egyszerű. Megtanulta már, hogy hogyan kell oktatás során viselkedni és ezt a magatartást hozzák magukkal. Kialakult szokásrendszerek működnek mindkét környezetben (Pl.: Ha elkezdődik az óra csöndben maradunk.)

Érdekes volt, az attitűdök képzetek, tévképzetek között elsőként jelent meg, hogy ezt sokan játékként látják. Szerintem mi is többen ezt gondoltuk az első bejelentkezés után. Számomra az is érdekes volt, hogy fiatalok is reagálnak így. („Lehet, hogy én nem értek hozzá, de beléptem a játékba és nem találom az összefüggést aközött és az érettségire való felkészülés között.”)

„Az internet diadalútja nyomán elkerülhetetlen, hogy a számítógép által közvetített kommunikáció – különösen a felsőoktatás szintjén – fokozatosan behatoljon a tanítás – tanulás területére.” (Nyíri Kristóf: Virtuális pedagógia – A 21.század tanulási környezete, 2003)