Digitális esélyegyenlőség, digitális szakadék

Az eddigi témákkal kapcsolatban kifejtettük, hogy milyen jók a technikai vívmányok, a digitális eszközök és a digitális világ. Ha nem is ismerjük az összes eszközrendszert, részt veszünk a digitalizált világban, építjük a digitális kultúrát és digitális lábnyomokat hagyunk hátra. Élünk a technika adta lehetőségekkel. Viszont az internet megjelenésével egy új társadalmi megosztottság is létrejött, mivel az internetezés előfeltétele a digitális kommunikációs technológiai eszközeihez való hozzáférés és a digitális írástudás. Ezek hiányában kiszorulnak az emberek a digitalizált világból. És ezek a feltételek nem mindenki számára adottak. Hiába született valaki digitális bennszülöttnek, ha nincsen megfelelő technikai eszköze és lehetősége a digitális írástudás elsajátítására. Másik oldalon viszont lehet valakinek gépe, ha azt nem tudja megfelelően használni, akkor részese is a digitális világnak, meg nem is.

Nézzük, hogyan vezethetnek digitális esélyegyenlőtlenséghez a társadalmi különbségek. A legrosszabb eset, amikor az embereknek a napi megélhetés is gondot okoz, eszükbe sem jut, hogy ők most kimaradnának a digitalizált világból, nem hagynak maguk után digitális lábnyomot. Az ő esetükben lehet, hogy nem is kellene erőltetni mindenáron a digitális írástudást, mert nem tudnák használni ezt a jellegű tudást. Tanítottam ilyen gyerekeket és az idegen nyelv tanulásához is úgy álltak hozzá, hogy minek tanuljam, amikor úgysem fogok külföldre utazni. Nem értették, hogy itthon is szükségük lehet rá és nemcsak külföldön. Lehet, hogy az IKT ismeretekről is így gondolkodnak? Minek nekem ilyet tanulni, úgysincs otthon számítógép. Sajnos, azt tapasztaltam sok gyerek esetében, hogy nem tudtak távlati tervekben gondolkodni és megelégedtek azzal, hogy a szüleiknek sem kellettek soha ilyen jellegű ismeret. Minden esetben „erőltetni” kellene az IKT ismeretek elsajátítását? Pedig lehet, hogy nekik ez lehetne egy kitörési pont az addigi életükből. Másrészt viszont már egy jó szakmunkásnak is néha szükséges lehet egy ilyen jellegű ismeret, mivel lassan minden számítógép vezérelt. Viszont segíteni csak azon lehet, aki engedi. Az ilyen gyerekek esetében különösen oda kell figyelni, meg kell velük találni a közös hangot. Néha egy jó beszélgetés velük többet ér, mint a tanagyag sulykolása. Ha az embert a bizalmukba fogadják, akkor könnyebb őket terelgetni a helyes úton.

Vajon meddig lehet a mai világban digitális írástudás nélkül boldogulni? Lesznek mindig olyan foglalkozások, melyekhez nem szükséges digitális kompetencia? Egyenlőre távolinak tűnik, hogy egy fodrász, szakács vagy kőműves számítógéppel dolgozzon. Viszont ez élet más területein, lehet, hogy szüksége lehet rá. Addig viszont, amíg például az e-ügyintézés csak választható opció, még ez is kikerülhető.

Ebből a csoportból külön venném az időseket. Sokuknak eddig sem volt szüksége az internetre, és valószínűleg ezután is meglesznek nélküle. Természetesen itt is vannak kivételek, vannak, akik idős koruk ellenére aktívak a facebookon és így tartják a kapcsolatot messze élő unokáikkal, családjukkal. Mire akartam ezzel kilyukadni? Fiatalok esetében nagyobb a valószínűsége, hogy valamikor szüksége lesz digitális ismeretekre. De megint oda térek vissza, hogy ezt mennyire szabad erőltetni. Főleg, ha valakinek a megélhetés is nehezen megy. Attól, hogy szerez ilyen jellegű ismereteket, még nem biztos, hogy kap egy sokkal jobb és jobban fizető állást. Vagy lehet, hogy kaphatna, de lakóhelyétől távol és így számára nem lenne megoldható az ingázás. Mindenesetre nagyon fontosnak tartom az attitűdöt, a hozzáállást a digitális írástudatlanoknál. Akar-e változtatni a helyzetén, életén, meglátja-e a lehetőségeket. Ilyenkor lenne fontos főleg gyerekek esetében a mentorálás, hogy legyen mellettük egy olyan személy, akiben megbíznak, és aki az élet kérdéseiben is segít nekik egy kicsit eligazodni, tanácsokkal látja el őket.

Az esélyegyenlőtlenséget nem kell minden esetben anyagi kérdésre fogni. Vannak olyanok, akik rendelkeznek számítógéppel, viszont nem tudják megfelelően alkalmazni. Nincs meg a megfelelő tudásuk, hogy sokkal több és sokszínűbb alkalmazásokat elérjenek. Ők vajon elégedettek az „állapotukkal”? Elég nekik a meglévő ismeret? Úgy gondolják, hogy amire kell nekik, arra használni tudják és ez elég is lenne? Vagy csak nincs lehetőségük, tovább fejleszteni magukat? Vagy ez egyéni igény kérdése?

Mindig a digitális írástudás fontosságáról beszélünk, arról viszont nem, hogy mennyivel jobb, ha ez megvan, de nem alkalmazzák őket. Vagy rendelkezem a tudással és kész? (Hallottam olyanról, hogy kötelező jelleggel elküldték az óvónőket ECDL tanfolyamra, ahol sikeresen levizsgáztak és ennyi. Az oviban nincs számítógép, magánéletben sem használják a megszerzett ismereteket. De van róla papírjuk, hogy ők ezt tudják. Ők csak azért nem digitális írástudatlanok, mert van róla papírjuk? Na de lehet ez már másik kérdés.)

Van, amikor mégis a technika szab határokat. Lehet egy szuper gépem, amit használni is tudnék, viszont nincs megfelelő sávszélesség. Vagy a tudásom meglenne, de nincsenek meg a megfelelő eszközeim.

Manapság a legtöbb ember életébe lassan beépül a számítógép és internet használata. Kezd a rutin részévé válni, és nem érzékeljük milyen is lehet nélküle. Akkor döbbenünk rá hiányára, amikor, elmegy az áram, vagy szünetel az internet szolgáltatás. Szinte hihetetlen mekkora fennakadásokat tud ez okozni. De ez annak is köszönhető, hogy egyre több minden digitalizált és számítógéphez kötött.

Csepeli megfogalmazásában létezik a digitális bolsevizmus kifejezés. A legtöbb ember és a szakmabeliek egy része nem érzékeli a társadalmi különbségeket, szinte vakok ezen a téren. Ők természetesen kezelik azt a tényt, hogy létezik a digitális világ, a megfelelő eszközök és ezek mind elérhetőek. Látni kell, hogy igenis vannak olyan szélsőséges helyzetek, ahol nem lehet az IKT eszközöket alkalmazni. Szükséges lenne a valódi igények felmérésére és azok alapján alakítani az oktatás módszereit.

Az internet használatát a következő tényezők nagyban befolyásolják:

• Életkor: Magyarországon a lélektani határ a 45 év. Aki eddig nem lépett be az online világba, az nagy valószínűséggel már nem is fog. Dániában ez a határ 90 év fölött van!
• Lakóhely: Minél kisebb és elszigeteltebb egy település, annál korlátozottabb az internet hozzáférés. Pont ezeken a településeken lenne fontos a csatlakozás, hogy csökkentség a város – vidék közti óriási különbséget.
• Iskolai végzettség: Minél alacsonyabb iskolai végzettsége van valakinek, annál kisebb az esélye, hogy aktívan részt vesz az online világban.
• Gazdasági aktivitás: Minél kevésbé aktív gazdaságilag, annál nagyobb az esélye, hogy kimarad az online világból. (http://mediainfo.hu/interjuk/interview.php?id=121)

Digitális esélyegyenlőtlenség van, de az értéket nagyon nehéz megállapítani. Nagyon nagy a szakadék a két véglet között: nem fér internethez – mobil eszközök állnak a rendelkezésére.

Rengeteg „álprobléma” van, amivel kibúvókat kereshetünk, hogy miért is nem alkalmazzuk az IKT eszközöket, vagy tanítjuk a digitális írástudást. A legtalálóbb számomra az előadás során elhangzott elefánt effektus kifejezés volt. Egy nagy problémával jól el lehet fedni több valós okot is. Például, nem alkalmazzák az iskolában az oktatás során a számítógépet, mert kiszámíthatatlan, bármikor elromolhat, elmehet az áram, akadozhat az internet. Igen elromolhat és adódhatnak problémák, de akkor sem történik semmi. Attól még tovább lehet folytatni az órát. (Jöhet ilyenkor a B terv.) De az ilyen jellegű problémák szerencsére csak ritkán fordulnak elő. A másik leggyakoribb kifogás pedig anyagi jellegű. Nincs az iskolának pénze, vagy van, de inkább másra költi. Mi is állhat akkor a háttérben? Például a negatív attitűd. Mennyivel kényelmesebb a régi jól begyakorolt ezer éve alkalmazott mondatokkal, feladatokkal, rutinból végigcsinálni az órát, mint valami újjal, látványosabbal, modernebbel. Erre fel kellene készülni és érteni is kellene a technikához. A tudatlanságot lehet ezekkel a kifogásokkal jól leplezni.

Látható, hogy az internet megjelenésével társadalmi megosztottság jött létre, annak megfelelően, hogy ki milyen mértékben él az információs kor lehetőségeivel, milyen szintű a digitális írástudása, a motivációja, attitűdje az átalakulással szemben pozitív vagy negatív. Vannak az „elől loholók”, akik felismerték a technika nyújtotta új lehetőségeket és élnek vele. A másik a „lassulva lemaradók”, akik nem látják a változásokban a lehetőséget. Ők vagy későn, vagy még nem találkoztak olyan feladattal, ahova informatikai kompetenciák kellettek volna. Az igazi problémát az jelenti, hogy a két csoport távolodik egymástól. A loholók egyre több információra éhesek és egyre jobban motiváltak, míg a lemaradók legtöbbször még az internetet sem ismerik. A digitális szakadék fogalma, nem csak közösségek, csoportok, régiók, szakmák, korosztályok között található meg. Kimutatható a nyugati világ és Afrika elmaradottabb országai között is.

A digital devide fogalmát először a kilencvenes években használták Amerikában, noha már a nyolcvanas években beszéltek az info - rich és info - poor fogalmakról. A digitális szakadékot illetően a legalapvetőbb kérdés, hogy a meglévő egyenlőtlenség mellet jött létre egy újabb egyenlőtlenség (mennyiségi változás), vagy az egyenlőtlenségek átrendeződésével egy teljesen új egyenlőtlenség jött létre (minőségi változás). Szüksége van a digitális szakadéknak a résztvevők által egy paradigmaváltásra (minőségi szemlélet) vagy elég ennek egy bizonyos szintű kezelése, mivel tőle független és sokkal fontosabb társadalmi egyenlőtlenségek is léteznek (mennyiségi szemlélet)? (Benedek András: Digitális pedagógia)

A teljes egyenlőség valószínű utópia. Rogers megfogalmazásában a következőképpen fog alakulni az interneten adódó lehetőségek kihasználása: „Rogers az innovációk terjedését öt, az innováció szempontjából eltérő fogékonyságot mutató csoporttal szemléltette. Az első csoportba az innovátorok (2,5%) tartoznak, akiket a korai adaptálók (13,5%) követnek. Az innováció terjedése a társadalomban akkor éri a kritikus tömeget, ha megjelenik a korai többség (34%). A folyamat végén a késői többség (34%) is átveszi a az adott újdonságot. Fontos szempont azonban, hogy mindig lesznek lemaradók (16%), akik különböző okoknál fogva már nem lesznek képesek az adott innováció átvételére.” (Csepeli – Prazsák: Örök visszatérés? Társadalom az információs korban) Ez azonban már a másodlagos digitális egyenlőtlenségek kialakulásának veszélyére figyelmeztet.